Ugrás a tartalomra

Évértékelő összbírói értekezletet tartottak a Miskolci Törvényszéken

Létrehozva
A törvényszékek elnökei évente egy alkalommal tájékoztatják az Országos Bíróság Hivatal elnökét és az összbírói értekezletet a bíróság előző évi működéséről, ügyforgalmi és gazdálkodási helyzetéről.
Kép

Az eseményen jelen volt Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke, Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke, Kahler Ilona, a Debreceni Törvényszék elnöke és Nyíri Beáta, az Egri Törvényszék elnöke.

Az értekezletet Répássy Árpád, a Miskolci Törvényszék elnöke nyitotta meg, majd ismertette a törvényszék 2018. évi eredményeit, hangsúlyozva, hogy a kitűzött ítélkezési, ügyforgalmi célok maradéktalanul megvalósultak. Az ítélkezési tevékenység szakmai színvonala nőtt, az időszerűségi mutatók javultak, az ügyek átlagos pertartama csökkent. Az ítélkezési tevékenység széleskörű társadalmi elfogadottságát mutatja, hogy az ügyfelek az elsőfokú ítéletek 96 %-át elfogadják. Ennek másik mutatója, hogy az anonim kérdőíveket kitöltő több mint 600 ügyfélből valamennyien elégedettek voltak a bíróság munkájával.

Kép

Az emberi és tárgyi erőforrásokat illetően kitért arra, hogy a bíróságokon a digitális fejlesztések korát éljük, napi szinten tapasztalhatók azok ítélkezést segítő és az ügyfelek kényelmét támogató előnyei.

A törvényszék elnöke megköszönve valamennyi kollégájának a lelkiismeretes és magas színvonalú munkáját, utalt arra: a bíróság amellett, hogy egy jól működő szakmai testület, összetartó közösség is, ezt jól példázza, miszerint 2018-ban egy bírósági dolgozó sem távozott megyénkből.

Balla Lajos, a Debreceni Ítélőtábla elnöke elismerését fejezte ki az ítélkezési munka minősége vonatkozásában. Hangsúlyozta, hogy a Miskolci Törvényszék bírái a 2018-ban hatályba lépett nagy horderejű jogszabályváltozások ellenére kiváló szakmai felkészültségről tettek tanúbizonyságot.

Kép

Handó Tünde, az OBH elnöke a 2018. évet értékelve, a Miskolci Törvényszék eredményeihez gratulálva elismerését fejezte ki a törvényszék ítélkezési mutatóit illetően, hangsúlyozta, hogy európai viszonylatban a magyar bíróságok tevékenysége kiemelkedő, melyhez jelentősen hozzájárul a Miskolci Törvényszék bírói kara is. Ezután átadta a legjobb járásbíróságnak járó díjat, melyet idén a Szikszói Járásbíróság elnöke vehetett át. Továbbá elismerte azon kollégái munkáját, akik az igazságszolgáltatási feladatokon túl a bírói önigazgatás területén is jeleskedtek.

Ez is érdekelhet

Akkor és most: Petőfi utcai részlet
Miskolc
Régi képeslapunk és fotóriporterünk által készített új felvételünk ezúttal a Petőfi utcát ábrázolja.
A duó ezzel az autóval indul majd. Fotó: magánarchívum
Kilencezer kilométert hajtanak: miskolciak a Bamako Rallyn
MiskolcSportÉletmódSzabadidő
Újabb érdekességekkel jelentkezett a miskolci Halmi István, aki társával vág majd neki a Budapest–Bamako Rallynak.
Jótékonysági koncert. Fotó: Osztie Tibor
Egymillió forint gyűlt össze a Miskolci Babaház javára
MiskolcBorsod-Abaúj-ZemplénBulvárCelebhírek
Jótékonysági koncertet rendeztek szombat este a Gárdonyi Géza Művelődési Házban. A Miskolci Babaház javára gyűjtöttek.
Francia hangulat A Fekvő Róka Cukrászdában
MiskolcKultúraÉletmódGasztroEgészségSzabadidő
Saját kezűleg készíthettek francia desszerteket. A Fekvő Róka Cukrászdában előkerültek a mézeskalácsok.