Ugrás a tartalomra

Az egymilliomodik miskolci ügyfelet köszöntötték

Létrehozva
Alig telt el nyolc év az első kormányablakok megnyitása óta, máris az egymilliomodik ügyfelet köszöntötték Miskolcon. Hétfőn délelőtt, a Kis-Hunyad utcai Kormányablakban Demeter Ervin kormánymegbízott üdvözölte az egymilliomodik miskolci ügyfelet, aki épp jogosítványának érvényességi idejét hosszabbíttatta meg.
Kép
Fotók: Parai Roland

Az első kormányablakok 2011-ben kezdték meg működésüket. Ma már évente csaknem 280-300 ezer ügyfél érkezik a miskolci kormányablakokba. – Ez a szám dinamikus fejlődést mutat – fogalmazott Demeter Ervin, hozzátéve: induláskor egyetlen helyen lehetett ügyet intézni az egész megyében, ma már ezt Miskolcon négy helyen, és egy mobil kormányablak buszban is megtehetik az ügyfelek.

Kép

Demeter Ervin érdeklődésünkre elmondta, alapvetően a személyes okmányok ügykörével kapcsolatban érkeznek a kormányablakba az ügyfelek. Ide tartozik a személyi igazolvány, a jogosítvány és a lakcímkártya ügyintézése. Mint mondta, a második nagy ügykör az úgynevezett kormányablakos ügyek, vagyis a szociális és egészségbiztosítási ellátásokhoz kapcsolódó ügyek, és mintegy 20 százalékot tesz ki a gépjárművekhez kapcsolódó ügyintézések köre.

Kép

Zemlényi István a jogosítványának érvényességi idejét hosszabbította meg hétfőn délelőtt, a Kis-Hunyad utcai Kormányablakban. Elmondása szerint, gyors az ügyintézés, időpontfoglalás nélkül is viszonylag hamar sorra került, teljes mértékben meg van elégedve a kormányablak ügyintézésével.

Ez is érdekelhet

Keresztül a Szaturnusz gyűrűjén – különleges csillagpartira várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
A csillagparti középpontjában ezúttal a Naprendszer egyik leglátványosabb bolygója, a Szaturnusz és annak lenyűgöző gyűrűrendszere áll.
székely stílusú szörnyeteg
A „székely stílusú szörnyeteg”, az első panelház Miskolcon és az Avasi lakótelep
Miskolc
Hogyan lett a „székely stílusú szörnyetegből” városi jelképpé vált kilátó, és miként alakult át a szőlőskertekkel borított Avas több tízezer ember otthonává?
Görög táncház a Csengey-kertben
Görög nemzeti ünnepre várják az érdeklődőket Miskolcon
Miskolc
Október 17-én, szombaton 17 órától görög nemzeti ünnepre várják az érdeklődőket a Miskolci Polgármesteri Hivatal dísztermébe. Az „OXI” ünnephez kapcsolódó megemlékezésen kulturális műsor, görög élőzene és ételkóstoló is lesz.
Képgaléria
Zsarnai piac_Fortepan
A Zsarnai piac, amely túlélte a saját halálhírét
Miskolc
A Zsarnai egyszerre volt piac, zsibvásár, találkozóhely és egy külön kis világ, amit, bár sokszor temettek az elmúlt évtizedekben, a mai napig fogalom a városban.