Egy járókelő csupán annyit láthat a rituáléból, hogy a főutca megtelik egyenruhába és egyenviseletbe öltözött fiatalokkal, akik fáklyákkal a kézben, bursch nótákat énekelve vonulnak végig a Széchenyi utcán, a Városházától a Petőfi térig. A diákság számára azonban ez egy szakasz végét jelenti: életük egyik legszebb része zárul le ezzel a nappal, mikor végigvonulnak a város főutcáján, szinte kisétálnak a múltból egy reményteljes jövő felé.
– Hosszú út áll mögöttetek, mely olykor rögös, olykor kihívásokkal teli volt, de egyben sok szépet felvonultató volt – búcsúztatta a város nevében a valétáló évfolyamot Pfliegler Péter alpolgármester. Kérte a diákságot, büszkeséggel emlékezzenek az elmúlt évekre, és soha ne feledjék, hogy selmeci örökségük a világ egyik legszebb, leggazdagabb, és legértékesebb hagyománya. – A selmeci diákhagyományok arra kell, hogy predesztináljanak titeket, hogy nem lehettek középszerűek, nem lehettek átlagosak, nektek ki kell tűnni tudásotokkal, egyéniségetekkel, segítőkészségetekkel a tömegből, hiszen ti a selmeci hagyományokra építkező Miskolci Egyetem végzős hallgatói vagytok – emelte ki. Mint mondta, kétszeres polgárok voltak a diákok: egyrészt a Miskolci Egyetem polgárai, másrészt Miskolc város polgárai. „Voltatok, vagytok, és (remélem) lesztek is. Miskolc egy biztonságos, élhető város, és kívánom, hogy minél többen maradjatok itt, mert szükségünk van ilyen kiváló emberekre.”
„Végtelenül büszke vagyok rátok” – hangoztatta Torma András, a Miskolci Egyetem rektora. Mint mondta, azt kívánja a végzősöknek, hogy ölelje meg őket Miskolc városa. – Az Alma Mater visszavár – emelte ki, hozzátéve: a Miskolci Egyetem erőssége, hogy igazi universitas. „A ma éjszaka még a tiétek.”
„Hagyományainknak köszönhetően mindent megkaptunk, amire egy diáknak szüksége lehet az egyetem berkein belül és kívül, a nagybetűs életben: barátságot, toleranciát, hazaszeretetet, kollegalitást, összetartozást, feltétel nélküli segítségnyújtást” – mondta Szűcs Máté, a Műszaki Földtudományi Kar Valéta elnöke.
A fülledt nyári estén a főutca macskakövei visszaverték a kígyózva vonuló diákság lépteit, mintegy jelezve: a város legfrissebb végzősei ma búcsút vesznek diákéveiktől. Sokan csatlakoztak a diáksereghez: minden oldalutcából, minden kapualjból előbukkant egy-egy újabb járókelő, egy-egy régi barát.
A valétáló menet megállt néhány percre a Földes Ferenc Gimnázium előtt, hogy megkoszorúzzák azt az épületet, ahol hetven évvel ezelőtt, a tornateremben tartott első fizika órával minden elkezdődött.
A fáklyák, melyeket kezükben tartva a diákok végigjárták a város főutcáját, azt a támogatást és ugródeszkát jelképezték, melyet a hallgatók a Miskolci Egyetemtől kaptak. A jel, hogy valami világít a sötétben (mint a fáklya a miskolci éjben), hogy tartanak valahová, hogy vannak céljaik, melyeket a városnak, és az egyetemnek köszönhetnek.
A szalamander is, mint oly’ sok hagyomány, a selmecbányai Berg Scola utódintézményeinek kiváltsága. A balek tudnivalói című könyv – melyet minden miskolci egyetemistának illik kívülről tudni – a következőképpen ír a szalamanderről:
„A hagyományos ballagási felvonuláson a menetet az ún. „Szalamander" vezeti fel, mely bányászlámpákat vivő kohlenbrennerekből áll. Ők az utca széltében kacskaringózva haladnak, miközben lámpáikat enyhén lóbálják. Utánuk következnek az iskola zászlói egy-egy fáklyás kíséretében, majd a Valétaelnökök (teljes díszben) összekarolva. Őket a rektor és a dékánok követik, s kissé lemaradva következnek a Valetánsok egy-egy sorban öten, hatan összekulcsolt kézzel. A menetet kétoldalt a balekok fáklyás egysoros oszlopa kíséri. Az úton végig ballagási nótákat énekelnek a diákok.”
