Ugrás a tartalomra

Köztisztviselők napja: elismerték a kiemelkedő munkát

Létrehozva
Elismeréseket adtak át a köztisztviselők napja alkalmából, hétfőn a miskolci városházán. A kiemelkedő munkát végző tisztviselőket Kriza Ákos polgármester köszöntötte.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Miskolc Megyei Jogú Város 2011-ben négy köztisztviselői díjat alapított, melyeket ilyenkor – a köztisztviselők napja alkalmából – évente átadnak. Idén is átvehették a kiemelkedő munkát végző tisztviselők a városháza dísztermében az „Elismerő” és a „Jó munkáért” járó okleveleket, valamint „Az év köztisztviselője” elismerést, és az „Életműdíjat”.

Kriza Ákos polgármester a köztisztviselői munkáról szólt, illetve arról a feladatról, amit az önkormányzat cégeinél végeznek. Reagálni kell a kor kihívásaira, és meg kell felelni azoknak, hangoztatta. A köztisztviselők pedig valóban reagáltak: egyre inkább megjelenik az informatika használata munkájukban, egyre gyorsabb a lakossági ügyintézés – mondta a polgármester. – Évekkel ezelőtt kezdte meg a munkáját az a köztisztviselői csoport, amely egyre erőteljesebben fejti ki hatását a város cégeinél, intézményeinél is. Így egyre inkább lakosságközeli szolgáltatást tudunk nyújtani – emelte ki a városvezető.

Kép

Ma már az állampolgárokkal való együttműködés határozza meg azt a munkát, amit a köztisztviselők, közfeladatot ellátók végeznek. – Egyértelmű, hogy ez jelenti a jövőt. Egy dinamikusan fejlődő szervezetnek ebbe az irányba kell haladnia. Mi pedig 2018-ban ebben léptünk előre nagyot; ennek a közösségnek az erejét pontosan a város részéről érkező igényeknek való megfelelésben látom. Ebben sokan teljesítettek kiemelkedően az elmúlt években – hangsúlyozta a polgármester.

Kép

– Mindig elsődleges volt számomra a nemzeti, a magyar kultúra. Sosem vettem figyelembe a határokat, mindig egységes magyarságban gondolkodtam, hiszen ez egy kiapadhatatlan forrás a mai napig – mondta Papp Ferenc, kulturális főreferens a Miskolc Televízió érdeklődésére, aki idén „Életműdíjat" vehetett át.

Kép

„Elismerő” és „Jó munkáért” járó oklevelet az a köztisztviselő, ügykezelő, fizikai dolgozó kaphat, aki a Polgármesteri Hivatal eredményes működése érdekében példamutató, együttműködő munkát végez.

„Elismerő” oklevelet kap:

  • Balogh Gábor, a Városépítészeti Főosztály térinformatikai rendszerüzemeltetője,
  • Barta Beatrix, a Kulturális, Marketing és Kommunikációs Főosztály, Kulturális, Marketing és Kommunikációs Koordinációs Osztályának titkársági ügyintézője,
  • Jenei Istvánné, a Gazdálkodási Főosztály, Adó Osztályának könyvelési ügyintézője,
  • Jobbágy Nóra, a Jegyzői Kabinet, Üzemeltetési Osztályának beszerzési pályázati ügyintézője,
  • Madácsi Gabriella, a Jogi és Igazgatási Főosztály, Jogi Osztályának jogi ügyintézője,
  • Noszály Zsolt, a Városépítészeti Főosztály térinformatikai rendszerüzemeltetője,
  • Nyerges Edit, az Alpolgármesteri Kabinet titkársági ügyintézője.

„Jó munkáért” elismerést kap:

  • Dienesné Juhász Renáta, a Belső Ellenőrzési Osztály osztályvezetője,
  • Katona Anikó, a Lakosságszolgálati Főosztály, Építési és Környezetvédelmi Osztályának környezetvédelmi ügyintézője,
  • Kovácsné Omar Leila, a Jogi és Igazgatási Főosztály, Önkormányzati Igazgatási Osztályának jogi ügyintézője,
  • Kurcsicsné Zobolyák Ida, a Stratégiai és Felügyeleti Főosztály, Vagyongazdálkodási Osztályának osztályvezetője,
  • Nagy Péter, a Gazdálkodási Főosztály, Pénzügyi Osztályának költségvetési ügyintézője,
  • Nagyné Tőszegi Éva, a Lakosságszolgálati Főosztály, Szociális és Köznevelési Osztályának szociális ellátásszervezője.

Az „Év tisztviselője” elismerő cím azon köztisztviselők részére adományozható, akik a közigazgatás területén olyan kimagasló tevékenységet folytattak, amellyel hozzájárultak a Polgármesteri Hivatal feladatellátása színvonalának emeléséhez, és a közügyek intézéséhez.

Az „Év tisztviselője” kitüntetést kapja:

  • Dudásné Ádám Mónika, a Jegyzői Kabinet, Jegyzői Titkárság csoportvezetője,
  • Jászfalvi Adrienn, a Lakosságszolgálati Főosztály, Hatósági Osztályának anyakönyvvezetője,
  • Kovács Attila, a Gazdálkodási Főosztály, Adó Osztályának jogi ügyintézője.

Miskolc Megyei Jogú Város legjelentősebb köztisztviselői kitüntetése az „Életműdíj”, mely azoknak a nyugállományba vonuló, valamint a nyugdíjkorhatár betöltése előtt 5 évvel álló köztisztviselőknek adományozható munkásságuk elismeréseként, akik a Polgármesteri Hivatalban folyamatosan és kimagasló színvonalon, kiemelkedő közszolgálati tevékenységet folytattak.

A 2019. évi „Életműdíjat” kapják:

  • Berta Lászlóné, a Stratégiai és Felügyeleti Főosztály, Társaságfelügyeleti Osztályának koordinációs ügyintézője,
  • Papp Ferenc, a Kulturális, Marketing és Kommunikációs Főosztály, Kulturális és Marketing Osztályának városi kulturális főreferense,
  • Süti Gáborné, a Jegyzői Kabinet, Üzemeltetési Osztályának közszolgálati ügykezelője.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Miskolci Borklub chardonnay kóstoló. Fotó: Osztie Tibor
Miskolci Borklub chardonnay borkóstoló: óvilág és újvilág
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Miskolci Borklub idei második rendezvényén, pénteken este chardonnay-k voltak az asztalon.
Csaknem háromszázan versenyeznek az egyetemi körcsarnokban. Fotó: KT
Shito magyar bajnokság Miskolcon: Összetartoznak és erősek
MiskolcSport
Egymást érik Miskolcon a rangos karate versenyek: szombaton az egyetemi körcsarnok a soros.
szavazóköri dobozok választás 2026 MZSP
Választás 2026: Átadták a szavazóköri dobozokat Miskolcon
Miskolc
Szombaton 8 és 12 óra között átadták a szavazóköri dobozokat a szavazatszedő bizottságok elnökei számára a miskolci városházán, a közgyűlési teremben.
hanglemez börze miskolc Fotó: Vidéki Hanglemez Börzék/Bódiné Henrietta
Zenei kincsek a miskolci hanglemez börzén
MiskolcSzabadidő
Bakelitek, CD-k és kazetták között válogathattak a zenekedvelők szombaton a miskolci hanglemez börzén, amelynek a Tudomány és Technika Háza adott otthont.