Ugrás a tartalomra

A testvére befogadta éjszakára, ezért cserébe ő kirabolta

Létrehozva
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen kifosztás és lopás vétsége miatt – tájékoztatta portálunkat a Megyei Főügyészség.

A vádlott 2019 januárjában, az esti órákban megjelent a testvére Erdőhorváti településen lévő házánál, és arra kérte a nőt, hogy az éjszakát nála tölthesse. A testvére ezt megengedte, és amikor a házban valamennyien elaludtak, a vádlott – kihasználva, hogy mindenki alszik – magához vette a sértett 55 ezer forint értékű mobiltelefonját, valamint a sértett szintén alvó 4 éves kislánya füléből kivett 1 pár 12 ezer forint arany fülbevalót, majd lelépett. 

A bíróság az ügyészi váddal egyezően mondta ki a vádlott bűnösségét. A vádlott a büntetővégzéssel szemben nem kérte tárgyalás tartását.

(Címlapképünk csak illusztráció!)

 

Ez is érdekelhet

Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.
Pilz Olivér
Pilz Olivér a Miskolci Tankerületi Központ vezetője
Miskolc
A Herman Ottó Gimnázium korábbi igazgatóhelyettese, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója, Pilz Olivér nyerte a Miskolci Tankerületi Központ igazgatói pályázatát.