Ugrás a tartalomra

Új járdák a Selyemréten

Létrehozva
Új burkolatot kaptak a Selyemrét korábban rossz állapotban lévő járdái. A beruházást a terület önkormányzati képviselője fizette, saját képviselői alapjából.
Kép
Fotó: Végh Csaba

Az Augusztus 20. utcában is sokan arra panaszkodtak korábban, hogy nehezen járható, elöregedett és kátyús járdákon kellett mindennap megtenniük munkahelyükre, iskolába vagy a boltba az utat. Ezek a járdák most új burkolatot kaptak. A felújítás mintegy 180 méteres szakaszon készült el szegélykövekkel és akadálymentes lejáratokkal.  

Kép

- Ez a beruházás egy többéves járdafelújítás része - nyilatkozta Katona Ferenc (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. - Először a legforgalmasabb szakaszokkal kezdtük a munkát, így korábban a Bajcsy-Zsilinszky utca mindkét oldalán megújítottuk a járdát, tavaly pedig a Kőrösi Csoma Sándor utcára került sor. A mostani beruházásban az Augusztus 20. utca járdái kaptak új burkolatot.

A járadfelújítás mintegy hatmillió forintba került, amelyet a képviselő saját keretéből finanszírozott.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.
MVK
Most a véleményével is hozzájárulhat a miskolci közlekedés fejlesztéséhez
Miskolc
Az MVK most ismét kíváncsi az utasok tapasztalataira, mennyire elégedettek a miskolciak a közösségi közlekedéssel. A novemberben induló kérdőív kitöltése mindössze néhány percet vesz igénybe, a résztvevők között pedig tíz ajándékot is kisorsolnak.
Veres Attila
Fekete zászlót tűzött ki az MVK – elhunyt a közkedvelt miskolci villamosvezető
Miskolc
Veres Attila 37 éven keresztül dolgozott az MVK-nál.