Ugrás a tartalomra

A miskolci közösségi közlekedésért aggódik Bartha György

Létrehozva
A miskolci közlekedési vállalat buszvezetői állománya hatalmas problémákkal küzd – állította csütörtöki sajtótájékoztatóján Bartha György, az MSZP önkormányzati képviselője.
Kép
n/a
Fotó: Végh Csaba

A politikus az MVK buszsofőrjeinek nehéz helyzetéről beszélt. Bartha György szerint 55-60 buszsofőr hiányzik az állományból. Hozzátette: szeptembertől a helyzet még rosszabb lesz, hiszen kezdődik az iskola, és még több buszra lesz szükség.

Kép
n/a

– Ez sokáig így nem tartható, meg kell oldani, hogy ne kerüljön veszélybe a miskolci közösségi közlekedés – hangoztatta a képviselőjelölt, aki szerint a sofőrök helyzetén béremeléssel, vagy új emberek felvételével lehet javítani.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.