Ugrás a tartalomra

Csaknem 30 millió forint értékű, csúcskategóriás, világszínvonalú hangversenyzongorát kapott a szimfonikus zenekar

Létrehozva
A zene világnapját (október 1-jét) egy világszínvonalú hangversenyzongora átadásával ünnepelte meg Miskolc. Kedden este a Kamaraszínházban a Bartók Plusz Operafesztivál egy Bartók zenés színházi esttel készült, ahol a közönség meghallhatta a hangszerek királynőjének hangját.
Kép
Fotók: Végh Csaba

A zene világnapi „Bartók titkos színháza" című zenés színházi est előtt igazi meglepetésben volt része a miskolci közönségnek: a Miskolci Szimfonikus Zenekar egy világszínvonalú, csúcskategóriás YAMAHA CFX típusú hangversenyzongorával gazdagodott.

Szászné Pónuzs Krisztina, a zenekar igazgatója köszönetét fejezte ki a város felé az összefogás miatt, amivel a zenekar több évtizedes álma válhatott valóra.

Kép

Nagy szükség volt már erre a zongorára – mutatott rá Kesselyák Gergely. A Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója kiemelte: a fesztivál az elmúlt években már nem használta a miskolci hangversenyzongorát, mert nem felelt meg a nemzetközi standard-eknek. – Tehát erre valóban nagy szükség volt, ez a zongora már ki tudja szolgálni egy európai nagyváros zenei életét – fogalmazott. Megtudtuk azt is, két konkurens modell játszik New York-tól Moszkváig minden nagyszínpadon, és ebből az egyik ilyen csúcsmodell itt van Miskolcon. Ennek az operafesztivál is élvezője lesz – biztosította a miskolciakat.

Kép

Egy zongoraverseny alatt sok száz és ezer leütés, sok száz és ezer hang csendül fel – ezt már Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár mondta. Beszédében kitért a zongora kialakulására, arra, hogy milyen régóta áll az ember kifejező erejének és alkotói szándékának szolgálatában, és a zongora szó eredetéről, valamint jeles zongoristákról is szólt. „A Miskolci Szimfonikus Zenekarnak hoztuk ezt a zongorát örökös használatra. Hiszem, hogy egy fantasztikus, tökéletes, teljes értékű hangszert tudtunk Miskolcnak adni” – zárta szavait az államtitkár.

Kép

A zene világnapját nem kisebb eseménnyel ünnepelte Miskolc, mint egy minden szempontból világszínvonalú hangszer átadásával. – Ez a nagy értékű, több tízmillió forint értékű zongora egy sikeres együttműködésnek, és sok ember támogató hozzáállásának köszönhetően került városunkba. A jövőben pedig a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti munkáját erősíti, most pedig az előadáson mutatkozik be először – hangoztatta Alakszai Zoltán jegyző.

„A zene a káoszból rendet teremt, a ritmus a széttartót egységbe fogja, a melódia a megszakítottat folytonossá varázsolja, a harmónia az össze nem illőket összeegyezteti” – idézte Yehudi Menuhin szavait (akinek a kezdeményezése nyomán ünnepelhetjük a zene világnapját október 1-jén – a szerk.).

– A harmónia, a kultúra várost formáló erő. A kultúra a városiasság legfőbb bizonyítéka – emelte ki a jegyző. Hozzátette: ahogy egy zongorát minden fellépés előtt újra kell hangolni, úgy kell városunk szellemi életében is időről időre elvégezni a finomhangolást: nem elég csak a hagyományokra hivatkozni, hanem folyamatosan újítani kell.

Kép

Alakszai Zoltán a jövőről is beszélt: az előttünk álló években három fontos évforduló vár ránk, miskolciakra. „A Bartók Plusz Operafesztivál jövőre húszéves lesz (1.), színházunk 2023-ban ünnepli fennállásának 200 éves évfordulóját (2.), és 2024-ben lép huszadik évébe a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál (3.).” Ezeket az ünnepi pillanatokat arra kell felhasználnunk, hogy erősítsük Miskolc nemzetközi pozícióját, és olyan támogatókra találjunk, akiknek közreműködésével megtehetjük ezt – fogalmazott. Tevékeny, kreatív, alkotó emberekre van szükség, akik munkájukkal gazdagítják a közgondolkodást, inspirálják a hely szellemiségét, Miskolc kulturális életének versenyképességét. Zárásként hozzátette: a „mai ünnepi este is kifejezi azt az elkötelezettséget, amelyet Miskolc jövőjéről, kulturális és társadalmi életéről gondolunk, érzünk, és teszünk.”

Az új hangversenyzongora csúcskategóriájú és csaknem 30 millió forintba került. Beszerzése összefogás eredménye és a kulturális államtitkárság is támogatta. Ilyen zongorából eddig kettő van az országban: az egyik a zeneakadémián és ez, amely a jövőben a Miskolci Szimfonikus Zenekar művészeti munkáját erősíti.

A zongorát Selmeczi György Kossuth- és Erkel-díjas zeneszerző, zongoraművész szólaltatta meg először, az előadás előtt.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
A MOHU hulladékudvar roadshowja
A jövő a kukában indul: Miskolcon játszva tanították a szelektálást
MiskolcOktatásÉletmódKörnyezet
A MOHU hulladékudvar roadshow-ja Miskolcra is elért, nem is akárhogy. A fenntarthatóságot egy nagy játékká változtatva szórakoztatták a családokat szombaton.
Képgaléria
Perecesi őszi vásár. Fotó: Juhász Ákos
Őszi Vásár Perecesen: friss termékek és közösségi összefogás Miskolc városrészében
Miskolc
Szombaton benépesült Pereces Advent tere: illatos almák, friss karfiolok és mosolygó árusok várták a látogatókat az Őszi Vásáron. A helyiek nemcsak bevásároltak, hanem szóba is elegyedhettek Miskolc alpolgármesterével a városrész fejlesztési kérdéseiről.
Családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában.
Ahol a múlt újra divatba jön: kincsvadászat a miskolci múzeumban
MiskolcOktatásKultúraSzabadidőTudomány
Újra családi napot szerveztek a Herman Ottó Múzeum Régészeti Látványraktárában szombaton, ahol kicsik és nagyok közösen fedezhették fel a múlt titkait.
Újabb történelmi érdekességek Miskolcról
MiskolcKultúra
Folytatódik sorozatunk: Reiman Zoltánnak, a Szemelvények Miskolc város történelméből blog szerkesztőjének az írását közöljük, helytörténeti érdekességekkel.