Ugrás a tartalomra

„Mélységesen csalódtam Veres Pálban” – visszalépett Csontos Róbert, Veres Pál képviselőjelöltje

Létrehozva
„Veres Pál teljes mértékben a régi miskolci MSZP-s politikusok és a Demokratikus Koalíció befolyása és irányítása alatt áll" – ezt írja a Miskolci Naplóhoz személyesen eljuttatott levelében Csontos Róbert, a Velünk a Város Egyesület önkormányzati képviselőjelöltje, aki a mai nappal hivatalosan visszalépett a jelöltségtől.

A levelet tartalmi változtatás nélkül közöljük:

„A 2019-es önkormányzati választási kampányban sajnos fokozatosan kellett rájönnöm, hogy a Velünk a Város elnevezésű szerveződés, valamint polgármesterjelöltje, Veres Pál, teljes mértékben a régi miskolci MSZP-s politikusok és a Demokratikus Koalíció befolyása és irányítása alatt áll.

Kép

 

Ráadásul az is kiderült, hogy Veres Pál azzal a Szőke Tiborral tart aktív kapcsolatot, aki ellen bűnszövetségben elkövetett, költségvetési csalás bűntette miatt nemrég vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség, és az MSZP alpolgármesterének volt főtanácsadója.

Mindez engem mélységes csalódással töltött el.

Kép
Csontos Róbert és Veres Pál

A magam részéről nem kívánok az eredetileg megfogalmazott céljaink, a civilség és függetlenség ellenében és ilyen, számomra vállalhatatlan személyekből álló csoportosulásban tovább politizálni. A mai napon ezért hivatalosan visszaléptem a jelöltségtől! Őszinte aggodalommal nagy bölcsességet kívánok a miskolciaknak október 13-ra!” – írta levelében Csontos Róbert, a 14-es számú önkormányzati választókerület képviselőjelöltje.

Csontos Róbertet a hivatalos választási oldal, a Választás.hu szerint már törölték is a miskolci jelöltek listájából:

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Lillafüredig utaztunk a Mikulásvonattal és Disneylandbe csöppentünk
Kiderült, kik várnak idén a Lillafüredi Mesebirodalomban
MiskolcSzabadidőBulvár
A Diósgyőri Mikulásvonat 2026-ban is elrepít a Lillafüredi Mesebirodalomba. Az is kiderült 22 nappal az indulás előtt, hogy kik várnak rád!
Kriza Anna
Személyesen is gratulált Tóth-Szántai József Kriza Annának a világbajnoki ötödik helyhez
MiskolcSport
A verseny élményeiről, a felkészülésről és az eredményhez vezető kitartó munkáról is beszélgettek.
Képgaléria
Jókai Vándorkupa. Fotó: Horváth Csongor
Nyolc óvodai csapat mérte össze ügyességét a Jókai Vándorkupán
Miskolc
Második alkalommal rendezték meg kedden a Jókai Vándorkupa játékos sportversenyét a Jókai Református Iskolában.
Baleset történt Miskolcon: teljes szélességében lezárták az útszakaszt
MiskolcBaleset
Összeütközött egy kisteherautó és egy teherautó Miskolcon kedden. Az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták.