Ugrás a tartalomra

Lakossági fórum az Aradi sétány lezárásáról

Létrehozva
A lakossági fórum november 28-án, csütörtökön lesz 16:30-tól a Miskolctapolcai Strandfürdő Panoráma Éttermében, ahová várják azokat a miskolciakat, akiket érinthet majd az Aradi sétány lezárása.
Kép
Korábbi felvétel

A Miskolctapolcai Strandfürdő és környezetének fejlesztése projekt keretében ez év májusában kezdődtek és a tervek szerint haladnak a munkálatok.

A megújult és 2015-ben újra nyitott strandfürdő I-es ütemének és az új, most épülő élményfürdő összekötésének megoldásaként egy kültéri, felszín feletti híd épül meg az Aradi sétányon. A híd építési munkálatai 2019. december 2-án kezdődnek, így a kivitelező balesetvédelmi okokból a hídépítés idejére a forgalom elől elzárja az Aradi sétányt. A munkálatok befejezése jövő év nyarán várható. ​

A munkálatok és az útlezárás főként a tömegközlekedésben és a gyalogosforgalmi szokásokban hoz változást, ezért lakossági fórumon tájékozódhatnak az érintettek a lezárás szükségességéről és a várható változásokról.

A lakossági fórum november 28-án, csütörtökön lesz 16:30-tól a Miskolctapolcai Strandfürdő Panoráma Éttermében, melyen részt vesz:

–        Varga Andrea –  alpolgármester  – MMJV

–        Lengyel Katalin – projektirányítási igazgató – Miskolc Holding Zrt.

–        Juhász János – üzemgazdálkodási és szolgáltatási igazgató – MVK Zrt.

–        Erdeiné Gadó Helga – megbízott főépítész – MMJV

–        Scheitzner Beáta – ügyvezető igazgató – Miskolci Fürdők Kft.

A beszélgetésen részt vesz a kivitelezést végző Peka Bau 2000 Kft. főépítésze és építésvezetője.

Ez is érdekelhet

3D nyomtatóval gazdagodott a Kazinczy iskola a Rotary jóvoltából
MiskolcOktatás
A Kazinczy Ferenc általános iskola informatikai oktatását támogatja nagy értékű számítástechnikai adományával a Rotary Klub Miskolc-Tapolca, amely a rászorulók mellett a tehetséges diákokat is segíti.
Supersum Háladíjjal ismerték el a Földes igazgatóhelyettesnőjét
MiskolcOktatás
Különleges honismereti szakkört indított Kovácsné Szeppelfeld Erzsébet, a Miskolci Egyetem Földes Ferenc Gyakorló Gimnáziuma igazgatóhelyettese. Supersum Háladíjjal fejezték ki köszönetüket a jelölők értékmentő és értékteremtő oktatási-nevelési munkájáért.
Képgaléria
Új épületszárnyat adtak át a Lévay József Református Gimnáziumban
Megújult épületszárnnyal fogadta első nyolcévfolyamos osztályát a Lévay
MiskolcOktatásEgyház
Tantermeket, tanárit, csoportszobákat, közösségi teret, raktárakat és mosdókat alakítottak ki a Lévay József Református Gimnázium megújult épületrészében a Tiszáninneni Református Egyházkerület támogatásával. Az új helyiségeket szeptember 1-jén vehették birtokba az ötödikes diákok.
Képgaléria
Tudás, felelősség, kitartás – ezekkel felvértezve kezdték meg a tanévet a Ferenczi diákjai
MiskolcOktatás
Soha ne felejtsétek el, milyen értékes hivatást választottatok – kérte a Miskolci Egyetem fenntartásában működő Ferenczi Sándor Egészségügyi Technikum diákjait a város jegyzője tanévnyitó beszédében kedden.