Ugrás a tartalomra

MIVÍZ-botrány – januárban egyeztetnek az ügyvédi irodával

Létrehozva
1300 lakossági ügyfél és csaknem 300 cég kapott víztartozásáról felszólító levelet Miskolcon. A fizetési felszólítást egy budapesti ügyvédi iroda küldte ki, és még csak nem is ajánlottan. Az ügyfélszolgálati irodánál ma kígyózott a sor, mert sokan olyanok is kaptak levelet, akiknek semmilyen tartozása nincs. A Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati frakciója azonnali vizsgálatot követel.

Hétfőn csaknem száz felháborodott ember sorakozott a MIVÍZ ügyfélszolgálati irodájánál. Szinte mindannyian azért érkeztek, mert a múlt héten felszólító levelet kaptak egy ügyvédi irodától MIVÍZ tartozásuk miatt. Horváth Nándornénak a felszólítás alapján 1700 forint vízdíjtartozása van, és most az adminisztrációs és ügyvédi díjjal együtt 27 700 forintot kell befizetnie.

– Azt sem tudjuk, hogy jogos-e ez a követelés, mert semmi információt nem kaptunk arról, hogy ez mikori elmaradás. Még az is lehet, hogy azóta befizettük – tette hozzá.

Az ügyfelek nem értik, hogy miért nem kaptak korábban felszólítást a szolgáltatótól. Azt is furcsának tartják, hogy a hivatalos levelet csak bedobták a postaládába és nem ajánlottan kapták meg. Kirschner Péter is furcsállotta, hogy a szolgáltató sem küldött semmilyen felszólító levelet ajánlva, ami egyébként le van írva az üzleti szabályzatban – amiben az is benne van, hogy kétszer kell felszólítani az ügyfelet a fizetésre.

Kép
Fotó: Mocsári László

Sokan értetlenül állnak az előtt is, hogy miért kellett egy budapesti ügyvédi irodát megbízni a felszólításokkal. Bartók Béla nem finomkodott, amikor úgy fogalmazott: senki sem kapott megkeresést a MIVÍZ-től. – Gondolom jó esetben töredék összegért, rossz esetben meg ajándékba odapottyantjuk az önkormányzati vagyont egy magáncégnek Budapestre, hogy hajtsa be. Ez véleményem szerint felelőtlen gazdálkodás – emelte ki.

A MIVÍZ még a nyáron értékesítette a cég egy éven túli, de öt évnél nem régebbi kintlévőségeit egy budapesti ügyvédi iroda felé. A társaságtól 1300 lakossági ügyfél és csaknem 300 cég kapott felszólítást. Több száz felháborodott fogyasztó panasza el is jutott a miskolci önkormányzathoz és önkormányzati képviselőkhöz. A Velünk a Város Lokálpatrióta Egyesület önkormányzati frakciója egy közleményt juttatott el szerkesztőségünkhöz, amelyben leírják, hogy döbbenten állnak az előző holdingvezetés által hátrahagyott újabb botrány előtt, és azonnali vizsgálatot követelnek. Különösen etikátlannak tartják, hogy a behajtási eljárásokat egy meglehetősen pontatlan lista alapján karácsony előttre időzítették, amiben már felmerül a szándékosság gyanúja is – olvasható a közleményben.

Kép

2015-ben a korábbi nyilvántartási rendszerét másikra cserélte a MIVÍZ. A bekönyvelésénél előfordulhatott, hogy hibás adatokat vettek nyilvántartásba, ezért kaptak most olyanok is felszólítást, akik tartozásaikat korábban már rendezték. A cég ügyvezetője szerint nekik ezt be kell jelenteni a szolgáltató felé e-mailben vagy telefonon. Ezután egyesével megvizsgálják az ügyet, és ha nincs tartozás, nem kell semmilyen összeget rendezni az ügyvédi iroda felé. Azoknak viszont, akiknek tartozása van, fizetniük kell.

– A többletköltségeket ezeknek a fogyasztóknak meg kell fizetniük, de abban egyeztünk meg a Miskolc Holding vezetésével, hogy januárban az ügyvédi irodával kezdeményezünk egy megbeszélést és keresünk valamilyen humánusabb, kedvezőbb megoldást arra vonatkozóan, hogy hogyan lehet ezeket az ügyféltartozásokat valamilyen többletköltséggel ugyan, de rendezni – tudatta Bíró Vencel, a MIVÍZ ügyvezetője.

Kép

Azt is elmondta, hogy a korábbi években a cég kintlévőségei folyamatosan halmozódtak, már elérték az egymilliárd forintot. Ezt a lépést most azért kellett megtenniük, hogy ne azok károsuljanak, akik rendszeresen kifizetik vízfogyasztásukat.

Ez is érdekelhet

Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.
Földre rántotta és megütötte a nőt, majd elmenekült a táskával – elfogták a miskolci rablót
MiskolcBűnügy
A rendőrök pár napon belül elfogták azt az ózdi férfit, aki erőszakkal szerezte meg áldozata táskáját.