Ugrás a tartalomra

Felújítják a zsidó imaházat

Létrehozva
Az imaterem mellett valószínűsíthetően lesz még múzeum, kávézó és ajándékbolt is a Déryné utcában. Szlukovinyi Péter, a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke elmondta, bíznak abban, hogy mindez jövő nyárra már meg is valósulhat, hiszen pályázat útján kaptak rá bruttó 415,5 millió forintot.
Kép
Fotó: Mocsári László

A Kazinczy utcán található zsinagóga épületét még mindig nem tudja használni a miskolci zsidó közösség. Az állagmegóvás már évekkel ezelőtt megkezdődött, 2002-től nem ázik be a tető, az életveszélyt tavaly hárították el, amikor is megerősítették több helyen az épületet. A szétszedett belső tér helyreállítása még hátravan egyéb, főleg restaurálási munkákkal együtt. Az ország legnagyobb zsinagógája zárva marad még egy ideig.

Kép

Miskolcon jelenleg száztizenkilenc zsidó család él, ez körülbelül háromszáz főt jelent. – Gyülekezetünk szertartásaira hétköznap és hétvégén is negyvenöt-ötvenen járnak – nyilatkozta Szlukovinyi Péter, aki elmondta, már több éve a zsinagóga melletti U-alakú épületcsoport imatermében tartják szertartásaikat. – A munkálatok kezdetétől a Széchenyi 68. szám alatt bérelünk egy helyiséget az első emeleten. Oda költöztünk át, hogy közösségi alkalmainkat, így az istentiszteleteinket is megtarthassuk. Ez a helyiség szűkösebb számunkra, de bízunk benne, hogy ez csak rövid ideig tartó, átmeneti jellegű lesz, és utána egy modernebb helyre tudunk majd visszaköltözni. A felújítási munkák végét május 31-re datáljuk.

Kép

– Az imaterem felújításához tartozik a homlokzat megújulása, a fűtéskorszerűsítés, a tetőcsere, továbbá étkezőt és konyhát alakítunk ki, valamint szociális helyiségeket (WC, mosdó és kazánház). Emellett lesz itt iroda, múzeum és kiállítóterem is, ahol bemutatjuk a miskolci zsidóság történetét és hétköznapjait. Tervezünk kávézót és ajándékboltot, a múzeumot pedig a projektben vállaltan öt éven keresztül fenn kell tartani alkalmazottakkal. Volt négy üzlethelyiségünk, amik ki voltak adva, ezek most megszűntek – magyarázta az elnök, aki elmondta, ha a GINOP-os pályázati támogatáson túl a MAZSIHISZ is biztosít forrást, még a meglévő nyolclakásos otthont is átépíthetik egy zarándokszállássá, ahol legalább egy tucat turistát tudnak majd fogadni.

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.