Ugrás a tartalomra

Eltilthatják az ebtartástól a Baráthegyi Majorságban gyilkoló kutya gazdáját

Létrehozva
A polgármesteri hivatal arról tájékoztatott a baráthegyi majorságot ért kutyatámadások kapcsán, hogy az ügyben az iratokat a Miskolci Rendőrkapitányság csütörtökön elküldte a hivatalnak további intézkedés kezdeményezése céljából.

– Az iratok áttekintése, a megtett rendőri intézkedések megismerése alapján a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtesszük – hangoztatják.

Hozzáteszik: az eset kapcsán várhatóan értesítik a jogellenes cselekmény helye szerinti illetékes járási állat-egészségügyi hatóságot is. Teszik ezt azért, hogy az állatvédelmi hatóságtól a támadásban érintett állatot veszélyes ebbé minősítését kezdeményezzék.

Amennyiben aztán megállapítják, hogy a gazda az állatvédelemre vonatkozó jogszabályokat sorozatosan megsértette azzal, hogy a kutya megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról nem kellőképpen gondoskodott, akkor kezdeményezni fogják az állategészségügyi hatóságnál az ebtartó állattartástól való eltiltását.

Kép

Mint ismert, az elmúlt hetekben több alkalommal támadtak kutyák a majorság állataira, a miskolci szociális farmon 22 kecskét pusztítottak el, további tizenötöt, plusz két alpakát pedig megsebesítettek.

A fogyatékossággal élő lakók foglalkoztatásának alapja a sajtkészítés, amely a jelenlegi állománnyal komoly problémát jelent majd.

Kép

A rendőrség előtt január 6-án lett ismert, hogy az első kutyatámadás során befogott, majd a miskolci állategészségügyi telepre elszállított egyik kutyát onnan a tulajdonosának kiadták. A rendőrség addig az időpontig az eb kiadásáról és a kutya tulajdonosáról értesítést nem kapott.

A Miskolci Rendőrkapitányság – hatáskörének hiányában – az eb 75 éves miskolci gazdájával szemben veszélyeztetés miatt feljelentést tett. Az eljárásban keletkezett iratokat a rendőrség megküldte Miskolc város jegyzőjének is, aki hatáskörében eljárva megállapíthatja, hogy a kutya gazdája vétett-e az ebtartási szabályok ellen. A kutya gazdája ugyanis olyan kijelentést tett, hogy a majorságot ért támadásban részt vett kutyája rendszeresen eltépi láncának karabinerét, a porta kerítésén keresztül kimászik, elszökik, majd oda visszatér.

Kép

A rendőrség közölte: együttműködésre törekszik a Baráthegyi Majorságban működő alapítvánnyal, annak munkatársával közösen bejárta az állattartásra használt ólat, karámot és az azt körülvevő területet, és megállapították, hogy pontosan hol kell kijavítani a kerítést. A járőrök a Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Mezőőrség és az Állategészségügyi Telep munkatársaival közösen járőrszolgálatot is ellátnak a környéken a kóbor kutyák befogása érdekében.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.