Ugrás a tartalomra

Egy vérengzés margójára

Létrehozva
Negyvennégy kecskéből eddig huszonkettő esett áldozatul a kutyák brutális vérengzésének a Baráthegyi Majorságban, de megtámadtak azóta terápiás alpakákat és vemhes kecskéket is a kóbor ebek.
Kép
A Szimbiózis Alapítvány bentlakó fiataljai a Diósgyőri Rendőrőrs előtt demonstráltak kedden. | Fotó: Végh Csaba

Az első, december 22-ei támadás óta már harmadszor szedett áldozatokat a farm gazdaságában az elszabadult kutyahorda. Azóta a rendőrség egyébként feljelentette az egyik eb gazdáját. A Szimbiózis Alapítvány bentlakó fiataljai kedden a Diósgyőri Rendőrőrs előtt demonstráltak. Azt mondták, azt szeretnék, hogy helyreálljon a rend és ne kelljen félniük többet a vérebek miatt. 

– Mi bejelentettük a megmozdulást, de azt gondoljuk, hogy ez nem tartozik a gyülekezési törvény alá, hiszen mi nem véleményt formálunk közügyekről, hanem segítséget kérünk – mondta Jakubinyi László, a Szimbiózis Alapítvány elnöke a Diósgyőri Rendőrőrs előtt.

Bizalomvesztés

– A majorságban kiépült egy olyan terápiás környezet, ahol az autista fiatalok jól érzik magukat. Ez most, mint egy kártyavár összeomlott: nem mernek kijönni az otthonból, a szülők azt kérdezik, mit teszünk a fogyatékos fiatalok védelme érdekében. Egyikük nemrég azt mondta nekem, hogy ő nem akarja, hogy az édesanyja elvigye innen. Ez az egész dolog számunkra nagy presztízsveszteség. Néhány napja volt egy mélypont, amikor azt mondtuk, hogy fel kellene hagynunk a terápiával, az állattartással. De amikor jöttek a fogyatékos fiatalok, siratták az állatokat, segítettek, az adott erőt ahhoz, hogy ezt mindenképpen helyre hozzuk – magyarázta Jakubinyi László. Azóta felhívtak az Agrárminisztériumból is, hogy az eset kapcsán adjunk be egy egyedi támogatási kérelmet, így körülbelül 1 millió forintot kaphatunk az állatok pótlására.

Kép
A két alpaka is megsebesült.

A terápiás állatok is terápiára szorulnak

Az állatokat mostantól éjszakára bezárják abba favárba, amely egyébként egy néprajzi kiállításnak is helyet ad, mostantól pedig a kecskék testi épségét is védi. Két terápiás alpaka is megsebesült legutóbb. – Az egyik alpakának maradandó bőrsérülése lett, egy nagyobb darabot harapott ki belőle az eb, de ez reményeink szerint szépen meggyógyul majd. A csődőr hátsó lábán pedig olyan harapott, mély seb található, amit muszáj összezárni – nyilatkozta a beavatkozás előtt Dr. Puskás Gábor, a Miskolci Állatkórház állatorvosa. – Bízunk benne, hogy túlélik ezt a támadást, helyrejönnek, csak idő kell hozzá – tette hozzá.

Kép
Negyvennégy kecskéből eddig huszonkettő esett áldozatul a kutyák vérengzésének.

– Ha kutyát tartunk, akkor kötelességeink is vannak. Az ilyen eben látszik kölyökkorától fogva, ha vérengző, nem egyik pillanatról a másikra válik azzá – hangsúlyozza az állatorvos. Az állatvédelmi törvény szigorúan szabályozza, hogy mi a teendő, ha egy eb állatnak vagy embernek sérülést okoz. Ilyenkor a járási hatóság köteles kivizsgálni a sérülés kiváltó okát és körülményeit. Ez egy szigorú, szakértői véleménnyel alátámasztott vizsgálat, amelynek jogkövetkezményei vannak, és a gazda írásbeli figyelmeztetésétől akár az eb elaltatásáig is terjedhet. Ha megállapítják valamelyik állatról, hogy veszélyes, onnantól a tartására nagyon szigorú előírások vonatkoznak. Megszabják azt, miként kell tartani, hogyan lehet vele közlekedni, és milyen jelölést kell alkalmazni. Amikor terápiával sem javítható az állat agresszív viselkedése, akkor a jogszabály engedélyt ad arra, hogy elaltassák a kutyát. A majorságban történt vérengzés kapcsán látszott a kecskék és a lámák sérülésein, hogy a kutyák nem éhesek voltak, hanem kimondottan agresszív vadászösztön vezette őket.  

Megvan a gazda és a kutya is

Azóta történt előrelépés az ügyben, a rendőrség feljelentette a vérengzésben résztvevő egyik kutya gazdáját. Az első támadás után az egyik négylábút befogták és elvitték a miskolci állategészségügyi telepre, azonban később onnan kiadták tulajdonosának. A rendőrség csak január 6-án értesült erről. A Miskolci Rendőrkapitányság a kutya 75 éves miskolci gazdáját feljelentette a megyei kormányhivatalnál. Mostantól a rendőrök, a Miskolci Önkormányzati Rendészet, a Mezőőrség és az Állategészségügyi Telep munkatársai közösen járőrszolgálatot is ellátnak a környéken a kóbor kutyák befogása érdekében.

Kép
Eltilthatják az ebtartástól a majorságban gyilkoló kutya gazdáját.

– Soha nem tenném felelőssé a kutyát, mindig a gazdán múlik, hogy mit tesz az állat – mondja Mogyorósi István kutyakiképző. Már 50 éve foglalkozom kutyákkal, ez azt jelenti, hogy állatvédő is vagyok, nagyon sok ebet mentettem már ki a sintértelepről. Ettől függetlenül ezt a kutyát, vagy ezeket a kutyákat likvidálni kell. Sajnos már bennük van az ölési hajlam, vagyis emberekre is támadhatnak. Az a baj, hogy sokszor nincs következménye annak, ha valaki nem felelősen tart állatot, hiszen jól tudjuk, hogy Magyarországon csak a kutyák mintegy negyven százaléka rendelkezik chippel.

Haladéktalanul intézkednek

– A Szimbiózis Alapítvány területén az elmúlt hetekben történt, kutyatámadással kapcsolatos iratokat a Miskolci Rendőrkapitányság csütörtökön küldte meg hivatalunknak. Az iratok áttekintése, a megtett rendőri intézkedések megismerése alapján a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtesszük. Az eset kapcsán várhatóan értesítjük az illetékes járási állategészségügyi hatóságot azért, hogy a támadásban érintett kutya egyedi veszélyessé minősítését kezdeményezzük. Amennyiben megállapítják, hogy a kutya gazdája az állatvédelemre vonatkozó jogszabályokat sorozatosan megsértette, mert nem gondoskodott kellően az ebe megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, szakszerű gondozásáról, szökésének megakadályozásáról, kezdeményezni fogjuk az ügyben az  illetékes állategészségügyi hatóságnál az ebtartó állattartástól való eltiltását – tájékoztatta portálunkat Miskolc polgármesteri hivatala. 

Ez is érdekelhet

Képgaléria
Reményt adnak a szent művészetek Miskolcnak az Ars Sacra Fesztiválon
MiskolcKultúraEgyház
A tavalyinál még gazdagabb programkínálattal érkezik szeptember 11-20. között a IV. Miskolc Ars Sacra Fesztivál, ahol idén több művészeti ág szakrális alkotásai mutatkoznak be, számos lelkiségi, tudományos és ismeretterjesztő esemény kíséretében.
Zoománia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
Idén is várja a diákokat a ZOOmánia vetélkedő a Miskolci Állatkertben
MiskolcOktatásSzabadidő
Az Állatok Világnapjához kapcsolódva idén is megrendezik a ZOOmánia vetélkedőt a Miskolci Állatkertben.
Steiner Józsefné Ilona
Különleges gyűjtemény a miskolci könyvtárban
MiskolcKultúraSzabadidő
Képeslap-kiállítás nyílt Steiner Józsefné Ilona gyűjteményéből a II. Rákóczi Ferenc Könyvtár második emeletén a fejedelem születésének 350. évfordulója alkalmából.
Miskolci Szimfonikus Zenekar társulati ülés. Fotó: Rogosz Péter
Várakból és kastélyokból vissza a koncerttermekbe – megnyitotta új évadát a Miskolci Szimfonikus Zenekar
MiskolcKultúra
A Miskolci Szimfonikus Zenekar mögött mozgalmas nyár áll, amelynek során olaszországi turnén is jártak, majd több különleges hazai és határon túli helyszínen, köztük várakban és kastélyokban muzsikáltak.