Ugrás a tartalomra

Új CT készülék és új szervezeti egység a megyei kórházban

Létrehozva
Új CT készülék és új szervezeti egység segíti a betegellátást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Semmelweis Tagintézményében. Korábban ezt a tevékenységet külső szolgáltató látta el, amit a kórház most visszaszervezett. Az új betegellátó részleget a volt igazgatósági épület földszintjén alakították ki az épületrész rekonstrukciójával.
Kép

Egy új CT mindössze 20 másodperc alatt feltérképezi a testet. Az új eszköz egy komplex fejlesztés része. A gép 200 millió forintba került, az építészeti beruházás pedig 100 millió forintba. A Semmelweis Tagkórházban hétfőtől péntekig délelőtti és délutáni munkarendben készít felvételeket.

– Ez egy 128 szeletes CT, tehát sokkal kisebb sugárzással dolgozó gép. Ezzel sokkal jobb, sokkal szebb, sokkal nagyobb diagnosztikus pontosságú képeket állíthatunk elő – részletezte a Miskolc Televíziónak Dr. Kostyál László, a Képalkotó Diagnosztikai Centrum vezető főorvosa.

Dr. Révész János főigazgató kifejtette: ez az építészeti beruházás immáron nemcsak arra alkalmas, hogy ezt a CT készüléket befogadja, hanem a jövőben arra is, hogy egy komplex radiológiai központot hozzunk létre benne. Továbbá más vizsgálatok elvégzésére is helyet biztosít majd: spirál CT vizsgálat elvégzésére, mammográfiás vizsgálat elvégzésére is nyújtson lehetőséget. Számításaik szerint ennek a beruházásnak a megtérülési ideje megközelítőleg 12-15 hónap lesz.

Kép

A CT korábban az intézményben kiszervezett tevékenység volt. A szerződés lejárt, így azt a kórház visszavette, de ehhez egy komoly beruházást is meg kellett valósítani.

Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke úgy fogalmazott, az elmúlt hónapokban már nem egy-kettő beruházást adtak át a megyei kórházban, és ez folytatódik a Semmelweis Tagintézményben is.

Az új eszköz elődeihez képest sokkal kisebb sugárzással dolgozik. Vagyis legnagyobb előnyét éppen a betegek élvezhetik.

–  A kormánynak kiemelt célja, hogy az egészségügyet, a kórházakat fejlessze. Az eszközöket igyekszik biztosítani és a jövőben pedig a kórtermeket, várótermeket tesszük rendbe, hogy a betegeknek, az embereknek a legnagyobb megelégedésére szolgáljon – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak Csöbör Katalin országgyűlési képviselő.

Az új CT, a szív CT-n kívül mindenfajta vizsgálatra alkalmas, tehát a stroke-on keresztül az onkológiai betegek diagnosztizálására is. Az itt vizsgált betegek szakorvosi beutalóval érkeznek. Évente körülbelül 13 ezer emberről készít majd felvételt az új berendezés.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.