Pakusza Zoltán közleményében úgy fogalmazott: Tizenöt évet tanítottam egy olyan szakiskolában, ahol a tanulóim nagy százaléka érkezett nehéz körülmények közül. Pontosan volt rálátásom arra, hogy azokkal volt beilleszkedési probléma és lemorzsolódás, akikkel otthon nem foglalkoztak. Ahol a szülő nem követeli meg a leckét, a rendet, a felszerelést. Csak példaként említem, volt olyan szülői értekezlet, ahol nem lehetett megválasztani a három fős szülői munkaközösséget, mert nem jött el csak két szülő.
Ki kell mondani, hogy az oktatás minősége nemcsak a rendszeren és az egyébként ilyen típusú iskolákban erőn felül teljesítő tanárkollégákon múlik. Ha a szülő és a szülői háttér nem partner, akkor nem lesz jelentős javulás.
Azt gondolom, bizonyos esetekben bizony vizsgálni kellene, és ha kell szankcionálni a szülőt, hiszen a gyermekvédelmi törvény egyértelműen fogalmaz. A gyermek érzelmi, értelmi, erkölcsi és testi fejlődésért a szülő a felelős. Tudomásul kellene venni, hogy a gyermekvállalással a nevelés feladata is együtt jár és azt nem lehet folyamatosan a társadalom vállára áthárítani.
Aki igénybe veszi az ingyen étkezést az iskolában, családi pótlékot és az egyéb kedvezményeket, attól joggal várja el a társadalom, hogy saját gyermekét az elvárások szerint nevelje."
Szegregáció, lemorzsolódás, hol a szülők felelőssége?
Létrehozva
Pakusza Zoltán véleménye szerint azt elmúlt napokban a szegregáció, lemorzsolódás vitájában sok minden szóba került, kivétel a szülői háttér illetve annak szinte teljes hiánya.
Ez is érdekelhet
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.