Ugrás a tartalomra

„Zöld” kérdésekben kéri a választók véleményét az LMP

Létrehozva
„Zöld népszavazást” kezdeményezett a Lehet Más a Politika (LMP), mert szerintük a kormány nem cselekszik sem összehangoltan, sem tudatosan klímaügyben – mondta el a párt társelnöke szerdai miskolci sajtótájékoztatóján a Szinva-teraszon.

Kendernay János úgy fogalmazott: a kormánypárt részéről az elmúlt hónapokban „hol tagadták, hol vitatták őket, hol pedig egyetértettek” az LMP klímavédelmi felvetéseivel. A klímaügy képviselete mára különösen fajsúlyossá vált, és a kormánynak lenne is tere az előrelépésre. Ennek ellenére Pakson egy „múlt századi technológiára épülő beruházást hajtanak végre”, ami ráadásul véleményük szerint „a világ egyik legrosszabb üzlete”.

Kép
Fotó: Végh Csaba

– Zöldíteni kell Magyarországon, de évek telnek el a semmitevéssel. Ezért népszavazáson szeretnénk megszólítani a választókat klímaügyben – tudatta a társelnök.

A kérdéseiket benyújtották a Nemzeti Választási Bizottsághoz (NVB), ami azonban nem hitelesítette azokat. A párt felvetette például, hogy a közigazgatási szervek és a köztulajdonban lévő gazdasági társaságok, valamint a villamos energiát előállító erőművek 2030. január 1-jét követően karbonsemlegesen működjenek. Szintén LMP-s javaslat volt, hogy a településeken beépíthető földterületek nagysága csak akkor legyen bővíthető, ha az azokkal azonos nagyságú új zöldterületet alakítanak ki. A légszennyezés ügye szintén fontos, és meglátásuk szerint szociális kérdés, hiszen vannak, akik gumit égetnek.

Kép

– Az energiaszükségletét mindenkinek ki kell tudnia elégíteni, ebben pedig sokat tehet az állam – emelte ki Kendernay János, hozzátéve: fejlesztenék a bicikliutakat, és a helyi közösségi közlekedésben még inkább környezetbarát megoldásokat, járműveket javasolnak.

A népszavazási kérdések elutasításában egyébként politikai döntést lát az LMP, de nem adják fel, újra benyújtanak több kérdést. Ha újra elutasítás lesz a válasz az NVB részéről, akkor jogi útra terelik az ügyet, a Kúriához fordulnak. Ha azonban „átmennek” a kérdések, akkor intenzív kampányba kezdenek.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.