Ugrás a tartalomra

Komposzt Karcsi és ArTúr segítségével játékosan tanulnak komposztálni a gyerekek

Létrehozva
Komposztláda kihelyezésével nyitották az újévet az miskolci Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda óvodásai, akik különleges környezetvédelmi edukációs programban vesznek részt. A TIGÁZ Zrt. Töltsük újra a természetet! elnevezésű programját Kelet-Magyarország öt városában indította el, köztük Miskolcon is. A cél megmutatni, hogy kis tudatossággal segíthetjük a környezetünket a megújulásban, illetve felhívni a figyelmet az egyéni felelősségvállalás jelentőségére.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Végh Csaba

Naponta egy kiló szemetet termel egy átlagember, és ez akár 30 százalékkal is csökkenthető, ha a kidobásra ítélt hulladék szerves része nem a kukába, hanem a komposztálóba kerül. Erre hívja fel a figyelmet a TIGÁZ Zrt. Töltsük újra a természetet! programja is, amely során Kelet-Magyarország öt városának (Eger, Debrecen, Hajdúszoboszló, Miskolc, Gödöllő) öt óvodájában tart játékos, edukációs élményprogramot, így Miskolcon, a Szent Miklós Görögkatolikus Óvodában is.

Kép

A projekt célja, hogy az óvodások – és rajtuk keresztül a családjaik – tapasztalati úton szerezzenek ismereteket a komposztálásról, és megismerjék a természet ciklikusságát és újratermelő erejét, amelyhez kis odafigyeléssel és tenni akarással ők is hozzá tudnak járulni. A program során az óvodákba komposztládák kerülnek, amelyeket az ovisok a nevelőikkel közösen töltenek, gondoznak majd. A kihelyezett komposztálók májusra már kész humuszt is termelnek, amelyből – családi önkéntes nap keretében – ehető kertet, virágágyást hoznak létre a pedagógusok, a gyerekek és a TIGÁZ dolgozói közösen. A program szakmai partnere a HUMUSZ Egyesület és tagszervezetei, Miskolcon a Zöld Akció Egyesület.

Kép

„A célunk, hogy megmutassuk munkatársainknak és környezetünknek, hogy a megújulásra való képesség mindenütt tetten érhető. Az emberben magában éppúgy, mint a természetben vagy a társadalomban. Ezért a társadalmi fenntarthatósági programjainkban is ennek a megélésére összpontosítunk” – mondta el Végh Zsófia, a TIGÁZ kommunikációs vezetője.

Kép

„Vállalati felelősségvállalásunk középpontjában így olyan aktivitások állnak, amelyek az emberi erőforrás megújulásáról, új szemlélet elsajátításáról vagy a környezet ember általi megújításáról, reaktiválásáról, illetve a Föld és a társadalom értékeinek „újrahasznosításáról”, új energiáinak felhasználásáról szólnak. Ez a szemlélet jelképesen bemutatható a komposztálás folyamatán keresztül, ahol kis energiaráfordítással a szemétből újra termékeny talaj varázsolható, amelyben házilag egészséges zöldség, gyümölcs termeszthető” – fűzte hozzá Végh Zsófia.

Kép

„A tavalyi évben fűszernövények ültetésével, felhasználásával kezdtük el az ismerkedést, majd a téli hónapokban a gyógyteák világába kalandoztattuk el gyermekeinket” – mondta el Molnár Istvánné Palkó Ildikó, a Szent Miklós Görögkatolikus Óvoda vezetője. „Nagy örömünkre szolgál a TIGÁZ környezetvédelmi programja, mely során gyermekeink megismerkedhetnek a komposztládával, annak használatával, fontosságával és a komposzt felhasználásának lehetőségeivel. A TIGÁZ támogatásával tavasszal egy virágos vagy zöldségeskertet fogunk kialakítani az óvoda kertjében” – tette hozzá a vezető.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.