Ugrás a tartalomra

Ő játszotta legszebben a Himnuszt

Létrehozva
Csontos Milán nyerte az idei évi versenyt Sátoraljaújhelyen. Zámbóné Bene Zsuzsa azt mondja, tanítványa már nyolc éve zongorázik.
Kép
Korábbi fotó

A Himnuszt legszebben zongorázó gyerekek között minden évben rendeznek versenyt a magyar kultúra napja alkalmából. Idén egy miskolci fiú nyerte a megmérettetést. Csontos Milán a Fazekas Utcai Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolába jár.

Kép

– Milán óvodás korában kezdett zongorázni. Korábban indult több versenyen is, hasonló eredményekkel. A Himnusz versenyen harmadszor vett részt. Ez nehéz darabnak számít, kevés gyerek tudja megtanulni. Sokat gyakoroltunk, készültünk a megmérettetésre. A tanáraként úgy gondolom, hogy mostanra érett be a játéka, kifinomulttá vált, szerintem ez fogta meg a hallgatóságot és a zsűrit is – mondta Zámbóné Bene Zsuzsa.

Csontos Milán édesapja zenél, ezért gondolta a család, hogy a kisfiú is minél hamarabb ismerkedjen meg a hangszerrel, így már általános előtt egy évvel kezdte meg tanulmányait ezen a téren. Mikor iskolás lett, jelenlegi tanára vette szárnyai alá, akinek rögtön feltűnt a gyerek tehetsége.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.