Ugrás a tartalomra

A „málenkij robotra” elhurcolt diósgyőriekről emlékeztek meg

Létrehozva
Vasárnap tartotta hagyományos megemlékezését a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Törzskapitánysága a „málenkij robot” áldozatainak Vár utcai emléktáblájánál, Diósgyőrben.

A második világháború végén, a Vörös Hadsereg által elfoglalt magyar területeken a szovjet katonák sokszor az utcákon fogdostak össze, s hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára – „málenkij robotra” - ártatlan civileket. Ez a „kis munka” sokaknak hosszú évekig tartó fogolytábort, embertelen bánásmódot, nem egy esetben a halált jelentette. 1945. január 23-án Diósgyőrből mintegy 400 embert vittek el.

– A többnyire német nevű, vagy olyan hangzású polgárt cselvetéssel a diósgyőri mozi épületében gyűjtötték össze – ismertette Vitéz Csantavéri Tivadar Károly, a Vitézi Rend Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Törzskapitányságának székkapitánya a vasárnapi megemlékezésen.

Preview Image
Juhász Ákos képgalériája!

Azt mondták nekik, hogy csupán „tájékoztatást” kapnak, majd rájuk zárták az ajtót, másnap pedig lekísérték őket a Tiszai pályaudvarra, az ott lévő marhavagonokba. Az akkori Szovjetunió munkatáboraiba kerültek, ahol általában bányában dolgoztak, borzasztó körülmények között. Közülük harmincegyen soha nem tértek vissza Diósgyőrbe, idegen földben nyugszanak, nevük az emléktáblán olvasható.

Kép

Rózsa György főlevéltáros, a Szent György lovagrend tagja történelmi visszatekintésében a fogság körülményeiről is beszélt: az érkezést követően a foglyokat kirabolták, majd szörnyű körülmények között tartották őket. A diósgyőriek bányatelepen, műhelyben dolgoztak, mások a vágányokat tisztították meg a hótól. Híg, némi húsfoszlányt tartalmazó, de legalább meleg káposztalevest kaptak. Napi 8 órát dolgoztak, két műszakban.

– Az egyik visszaemlékező feljegyzései szerint volt olyan nap, amikor tízen is meghaltak, őket a környéken, bányákban hantolták el. Sírhelyük ismeretlen – mondta.

Kép

Vitéz Miklós Árpád a tábla elhelyezésének körülményeiről szólt. Úgy fogalmazott, a szörnyű események után, a „gyalázatot” követően csak 50 évvel kerülhetett ki egy ilyen tábla. – 25 éve emlékezhettünk meg először ezen a helyen – tette hozzá.

A megemlékező szavakat követően a miskolci önkormányzat, pártok és civilszervezetek, egyesületek és intézmények képviselői helyezték el a megemlékezés koszorúit az emléktáblánál.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.