Ugrás a tartalomra

Hárman pályáznak a polgármesteri tisztségre Hejőszalontán

Létrehozva
Időközi polgármester-választást tartanak a hétvégén a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hejőszalontán, a posztra hárman pályáznak.

A voksolásra azért van szükség, mert a tavaly októberi önkormányzati választáson szavazategyenlőség alakult ki Anderkó József korábbi polgármester, valamint egyik kihívója, Szabó Gergely között - közölte Nagy Géza jegyző.

Hozzátette: a most vasárnapra meghirdetett választáson mindketten indulnak, rajtuk kívül Nótár Tibor pályázik a polgármesteri tisztségre. Mindhárman függetlenek és ők voltak a tavaly őszi önkormányzati választás polgármesterjelöltjei is.

A jegyző azt is elmondta: jelenleg 590 választópolgárt tartanak nyilván a településen.
 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.