Ugrás a tartalomra

Gombákról kicsit másképp

Létrehozva
Szűcs Béla gombaszakértő, a Miskolci Gombász Egyesület (MIGE) tagja Gombákról kicsit másképp címmel tartott érdekfeszítő ismeretterjesztő és egyben felvilágosító előadást általános iskolásoknak szerdán a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtárban.
Kép

Az előadás második része február 11-én, kedden délután fél 5 órai kezdettel a felnőtt korosztálynak szól. A témához kapcsolódó, télen termő és a gombákból készült használati tárgyakat is bemutató kiállítás február 11-ig tekinthető meg a könyvtár nyitvatartási idejében.

Kép

A rendezvény a „Könyvtári programokkal az élhetőbb környezetért” című programsorozat keretében NKA támogatással valósul meg.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.