Ugrás a tartalomra

Ufók az Avas Szállóban

Létrehozva
A megyeszékhelyek szebb napokat látott, luxus nagyszállói rendre lepusztultak a rendszerváltást követően. A pécsi Nádor, s a híres debreceni Aranybika felett is eljárt az idő, elmúlt az aranykor. Hasonló sorsra jutott a miskolci Kossuth Szálló is, városunk egyik legemblematikusabb épülete. Szívem elszorul, amikor látom a bedeszkázott főutcai ablakokat s a romos hátsó traktust.
Kép

Erről a Hunguest Hotel idejekorán lemondott a város javára. Többen is pályáztak rá komolytalan ajánlatokkal. Egy éjszakán egy rejtélyes kínai befektetővel is bejártuk a már patkányoktól hemzsegő épületet. Az étterem konyháját, a Fapadost és a Vörös termet. Végül a Déli Hírlap kft. kapta meg hasznosításra. Így lett ez Miskolc első bevásárlóközpontja. Bérelhető vásári pavilonokkal csaknem két évig sikerült életet lehelni a Fehér terembe, s osztozhattunk a bevételen az önkormányzattal. Volt egy élelmiszerüzlet és sok divatárus stand. A bérletéből fedeztük a lapkiadás növekvő veszteségét.

Végül az igazi nagy dobás az ufókiállítás volt a Vörös teremben. Egy magyar származású amerikai szenátor, aki egész életét a földönkívüliek kutatására tette fel, egy teljes anyagot küldött. Fotókkal és az állítólagos repülő csészealjak maradványaival megspékelt kiállítás előkészítésén még a nyitás előtti éjszaka is dolgoztunk Török Ferenc barátommal. Feliratoztuk a tablókat, s kiraktuk a magnókazettákat, amelyen az amerikai kutató egy gyújtóhangú beszédet mond a kongresszusban a földönkívüliek lehetséges támadásáról. Végül csaknem tízezer látogatónk volt, közülük sokan teleírták a máig is őrzött vendégkönyvet. Sokan a saját, harmadik típusú találkozásaikat jegyezték. Már abban az időben, amikor mindez még kényes tabutéma volt, nemcsak nekem, másoknak is lehettek ilyen élményei.

Mi az utolsó napig a lakásunkon tároltuk a kiállítási anyagot. Majd az elszállítás előtti éjszaka arra ébredtünk, hogy járkálnak a házban. Hallottuk a robosztus lépteket, s mindannyian erre riadtunk fel. Ám az infrariasztó sorompó senkit, semmit nem jelzett. Máig hiszem: ők, a messzi idegenek voltak az első látogatóink. Kíváncsiak voltak, milyen zöldségekkel állunk elő róluk.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.