Ugrás a tartalomra

Civil fórumot alakíthatnak Miskolcon

Létrehozva
Teadélutánra várta a megye civil szervezeteit az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület hétfő délután. A programot a Civilek napja alkalmából rendezték meg.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A Teadélután során kötetlenül beszélgethettek a megyében működő civil szervezetek képviselői a szektor működését érintő tapasztalataikról, valamint a közeljövő lehetőségeiről és feladatairól – tudatta a Civil Információs Centrum pályázati tanácsadója. Károlyi Eszter hozzátette, tájékoztatást adtak a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) programjairól, de bemutatkoztak a különböző kollégiumokba jelölt elektorok is. A civil szervezetek működését támogató Alap tagjainak mandátuma idén ugyanis lejár. A több mint 7 milliárd forint felhasználásáról döntő szervezet öt szakmai kollégiumában jelenleg egyetlen tag sincs a megyéből – idén hárman is indulnak.

Kovács Kamilla, az egyik jelölt hangsúlyozta, fontos, hogy térségünk végre képviseletet kapjon, főleg, mert a megye speciális helyzetben van, és ezeket figyelembe kell venni a pályázati források elosztásánál.

Kép

Palik Zoltán, az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület szakmai vezetője felvezetőjében bemutatta a Civil Információs Centrum működését, majd felhívta arra a figyelmet, hogy elindítják az SZJA 1 százalék felajánlására szóló ösztönző kampányukat.

Elmondta, az adózás rendjének egyszerűsödése azzal is járt, hogy az adózók megfeledkeznek arról, hogy akár on-line vagy hagyományosan rendelkezzenek adójuk 1 százalékáról.

Kép

Az Esély és Részvétel Közhasznú Egyesület – Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Civil Információs Centrum vendégeit Miskolc alpolgármestere köszöntötte. Varga Andrea úgy fogalmazott, Miskolc szempontjából különösen fontos a civil szervezetek léte, működése.

– Olyan területeken fejtik ki tevékenységüket, ahová egy önkormányzat nem feltétlenül képes rugalmasan, gyorsan eljutni – húzta alá, hozzátéve: éppen ezért kell egy város vezetésének rájuk is támaszkodni, segítséget, információkat kérni tőlük. – Partnerként, együttműködve, a lehetőségekhez képest a legnagyobb segítséget kell nyújtani nekik.

Kép

Az alpolgármester tudatta: kezdeményezték egy kiterjedt civil fórum létrejöttét, aminek keretében sok olyan kérdést meg tudnak tárgyalni, ami nem jutott el eddig a város vezetéséhez.

– Bízom abban, hogy az együttműködés egy még színesebb, változatosabb közéletet eredményez majd – hangsúlyozta Varga Andrea.

Február 1. a Civilek napja. Ekkor tiszteleghetünk a polgárok önszerveződése, valamint a civil szervezetek emberek és közösségek érdekében végzett szolgálata előtt. Az alapítványok, egyesületek munkájával naponta találkozunk, az általuk végzett szolgálat hasznát is naponta érzékeljük; elég csak iskolai kirándulásokra, ünnepek megrendezésére, jótékonysági kezdeményezésekre gondolnunk. Gyakran a civilek munkája által fordulnak jobbra az emberi sorsok és válik élhetőbbé a világunk.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.