Ugrás a tartalomra

Megújult az Ezüsthíd Idősek Otthona

Létrehozva
Több mint 121 millió forintból megújult a Szociális Átmeneti Ellátási Központ. Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata az intézmény energetikai korszerűsítését valósította meg.
Kép

A Bársony János utca 29/A. szám alatt található intézmény felújítása öt hónapot vett igénybe. Az épület külső nyílászáróit korszerű hőtechnikai jellemzőkkel rendelkezőkre cserélték, utólagos hőszigetelést végeztek az oldalfalakon és a tetőn.

Az épületben okosfűtést építettek ki, amit a város energiamenedzsment központja szabályoz, valamint az intézmény tetejére napelemeket telepítettek. Az akadálymentesítésért mozgáskorlátozott WC-t alakítottak ki, illetve az épület komplex elérhetőségét biztosító akadálymentes parkolót és rámpát építettek.

A korszerűsítés csaknem 70%-kal kevesebb felhasznált energiamennyiséget jelent, ami hozzájárul a működtetési költség csökkentéséhez, miközben az épületben tartózkodók hő- és komfortérzete jelentősen javul.  

A TOP-6.5.1-16-MI1-2017-00006 azonosító számú, „Miskolc, Szociális Átmeneti Ellátási Központ energetikai korszerűsítése” című projekt 100 százalékos mértékben az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A támogatás összege bruttó 121 717 910 Ft.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.