Ugrás a tartalomra

Nő ki a földből – ilyen most a strand Miskolctapolcán

Létrehozva
Már túl vannak az egyharmadán - ahogy a szakemberek mondják -, jelenleg 38 százalékos készültségi szinten van a strand második ütemének építése. Az öt épületből álló fürdőkomplexum műszaki átadását decemberre tervezik.
Preview Image
Juhász Ákos képgalériája

- Már kívülről is látni, hogy az épületek elkezdtek kinőni a földből – mondja Scheitzner Beáta, a Miskolci Turisztikai Kft. ügyvezetője. – Sok minden még a kulisszák mögött zajlik, hiszen a föld alatt is komoly munkák folynak, ilyen például a gépészeti helyszínek kialakítása.

Minden az ütemterv szerin halad, így még az is lehet, hogy egy hónappal hamarabb lesz a műszaki átadás, 2020 decemberében.

A csaknem 13 milliárd forintból megvalósuló beruházásban összesen 5 fürdőépületet alakítanak ki. A tiniknek és a gyerekeknek is lesz külön fürdővilág, emellett pedig pezsgő-és sakkmedence is várja majd a miskolciakat és a turistákat. Az étterem is több száz fő befogadására lesz alkalmas, így konferenciák helyszínéül is szolgálhat.

- A legnagyobb előrelépés Miskolctapolcán az lesz, hogy nemcsak a Barlangfürdő várja egész évben a vendégeket, ugyanis az élményfürdő is négy évszakos szórakozást kínál majd – mondja Veres Pál polgármester.  - Így a vendégéjszakák száma jelentősen növekedhet, ehhez pedig a szállodai kapacitásokat is bővíteni kell.

Az összeépülő egyes és kettes ütem közös funkcióinak a kitalálásáról is egyeztetnek a szakemberek.

 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerarák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.