Ugrás a tartalomra

Miskolc történelmét írta – a Déli Hírlap

Létrehozva
Tavaly szeptemberben lett volna ötven esztendős Miskolc legkedveltebb napilapja, a Déli Hírlap. Ha sikerülne neki emléket állítani, ráírhatnánk: 1969-2002. Ki is szemeltem a márványtábla helyét a Széchenyi utcán, azt a helyet, amelyben az újság szerkesztősége legszebb, boldog éveit megélhette. Mivel korábban esélyünk se lehetett, hogy erre engedélyt adjanak, lemondtam a jubileumi megemlékezésről.

A fiatalabbak nem tudhatják, hogy a Déli Hírlapot Csala László, az újság első főszerkesztője alapította egy olyan diktatórikus időszakban, amikor minden megyében csupán egyet engedélyeztek. Így lett déli megjelenésű, már csak azért is, mert a Borsodi Nyomda gépei az Észak-Magyarországot gyártották estétől kora reggelig. S mivel éppen akkor érettségiztem, s újságírónak készültem, itt találtam meg az életem első s utolsó munkahelyét. Köszönhető a nagy elődeimnek, Bekes Dezsőnek, Tarján Istvánnak, Bohus Jánosnak, akik bevettek a kezdő csapatba. Júliusban még a második emeleti Északnál voltam, ám szeptemberre már leigazolt a Déli Hírlap. S mivel jelen lehettem a nyitáskor s a záráskor is, rám hárul ennek a bravúros sajtótörténelmi eseménynek a megörökítése.

A közös kiadójú megyei és a városi lap évtizedekig folyamatos hidegháborúskodásban állt az olvasók megnyeréséért. Amikor az Észak az osztrákoké lett, a Déli az ország utolsó s egyetlen magyar napilapjaként még másfél évtizedig bírta a gyűrődést az egyre jobban beszűkülő piacon. Végül 2002 májusában - az akkori választások után - egyetlen alternatíva maradt a szerkesztőgárda megmentésére, a két lap egyesítése. Különös, hogy míg a csata az osztrákok győzelmét hozta el, az Észak-Magyarország vezető posztjait a Déli Hírlap újságírói foglalták el.

Mi legyen az emléktáblán, ezen sokat töprengtem. Kőbe véssük-e valamennyi munkatársunk, szerkesztőnk nevét, vagy rostáljunk emlékezetünk szerint. Jómagam az elsőre voksoltam, hiszen ha nem lenne rajta Gyarmati Béla, Makkai Márta, Radványi Éva, Lahucsky Péter, Pusztai Éva, Erdélyi Ildikó, Felföldi György, Varga Rudolf, dr. Erdős Ákos, Brackó István, Kiss László, Kiss József, Illési Sándor, Búzafalvi Győző, Bujdos Attila, Varga Zoltán, Horváth Szabolcs, Dobi Tamás, Kolodzey Tamás, Vadas Zsuzsa, Oláh Erzsi, Ruttkai Anna, Szabados Gábor, Jenei Edit, Tóth Zoltán, Balázsi Tibor, Bús Gábor Olivér, Tóth Ferenc, Parázs István, Ducsai György, Szaniszló Bálint, Csontos László, Kaderják Csilla, Jakubik László, Szabán Gabriella és még sokan mások, akkor hiábavaló is lenne a múltunk szép emlékeinek a megörökítése. Nem történelemhamisításra készülünk. Most már csak rajtunk múlik, hogy közös erővel megszerkesszük ezt a listát, s megtaláljuk a helyét a táblának. Még nem késő. Az idén is, bár 2019 szeptemberében, tavaly volt, s van a félévszázados jubileum.

Kép

Ez is érdekelhet

Képgaléria
UmaMiskolc - zenés gasztorokorzó a Városháztéren
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
MiskolcÉletmódGasztroSzabadidő
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Képgaléria
Partnertalálkozó az Admatisban
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
MiskolcTudományKörnyezet
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
MiskolcHavaria
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
MiskolcKultúraSzabadidőBulvárCelebhírek
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.