Ugrás a tartalomra

„Az életre, az örömre kell hangolódnunk"

Létrehozva
Létezik, s ha igen, hol és hogyan találhatjuk meg a boldogságot – a családban, a munkánkban, a hobbinkban, vagy elsőként magunkban keressük? A művészetekben rejtezik, a kulináris élvezetekben? Baráti kapcsolatainkban? Netalán a pénz tesz boldoggá? A választ döntően szociológus szakemberek bontják ki a MAB Székházban csütörtökön induló új előadássorozat során.

Az egészen április végéig, heti rendszerességgel jelentkező sorozatnak az „Élet-öröm – Előadások és mesék mindennapi betevő örömeinkről” címet adta a szervező Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete (ATTI) és a MAB Szociológiai Munkabizottsága.

Kép

A Főnix Közéleti Akadémiát hatodik alkalommal hirdették meg, tudtuk meg Szabó-Tóth Kingától. Az ATTI igazgatója kiemelte, a hallgatók közéleti szerepvállalása mellett fontos cél már a kezdetektől, hogy a miskolci polgárokat is bevonják az előadássorozatokba.

Ezúttal az élet- és boldogságforrásainkról lesz szó, hiszen – mint Márai Sándor is fogalmazott – „boldognak is kell lenni, közben”. – Ez a mostani sorozat mottója. Arra hívjuk fel a figyelmet, hogy mindig találjuk meg a motivációinkat, amik örömöt adnak számunkra. Fontos, hogy ne egy dologra koncentráljunk, hiszen ha az valamiért elvész, akkor mi magunk is „kiürülünk”. Találjunk örömöt tehát a családban, a munkánkban, a hobbinkban, több területről szerezzünk örömmorzsákat – fogalmazott.

A programról:
Csepeli György arról szól az első előadás alkalmával, hogyan lehet megtalálni az örömöt az életünkben. Aztán Szabó-Tóth Kinga a család- és párkapcsolatokról beszél majd, Kozma Judit a flow-élményről, Papp Z. Attila pedig arról, miért boldogabb egy nép, mint a másik. Osváth Andrea azt vizsgálja, hogyan találhat önmagára az ember a művészetekben, Havasi Virág pedig a művészetet mint terápiát mutatja be. Fekete Sándor arra keresi a választ, milyen összefüggés van a gazdasági jólétünk és a boldogság között. Fazekas Csaba az Osztrák-Magyar Monarchia népeinek konyhájába vezet be minket, és a jóllakás örömét mutatja be nekünk. Mihályi Helga a társas kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt, végül, az utolsó előadáson Gyukits György a szegények örömébe enged bepillantást.

Kép

– Úgy látjuk, nagyon is aktuális a boldogságkeresés, mint téma. Képesek vagyunk sokszor akár apró-cseprő dolgok miatt is bosszankodni, és nem figyelünk mentális egészségünkre, mentális jólétünkre. Mi, magyarok nagyon tudunk örülni, de búslakodni is, egy igazi hullámvasút az életünk. Ha hogylétünk felől érdeklődnek, nem kicsattanó örömünkről számolunk be, hanem inkább azt mondjuk: „ugyan, mi okom lenne örülni?”. Nem kell átesnünk egy hurrá optimizmusba; a keep smiling mögött nincs feltétlenül mindig tartalom és motiváció, ez puszta örömködés. De állítjuk, hogy több okunk van az örömre, mint gondolnánk, ezeket viszont magunknak kell megtalálni, felismerni. Nem végzi el helyettünk senki. Néha magunkat kell kihúznunk a boldogtalanság érzéséből. A panaszkodás sem visz előre; örömre kell hangolódnunk – húzta alá a szociológus szakember.

Az előadások minden alkalommal csütörtökön fél 5-kor kezdődnek a MAB Székházban. Először tehát a boldogság kék madara nyomába eredhetünk Csepeli György vezetésével.

Kép

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.