Ugrás a tartalomra

Fórum Diósgyőrben – egy tér a pihenésre és a kikapcsolódásra

Létrehozva
A diósgyőrieknek szerveztek fórumot az Ady Endre Művelődési Házban. A téma a II. János Pál pápa tér megújulása volt, ahol a városrészben élők is elmondhatták véleményüket, javaslataikat. A tájékoztatón megismerhették a terveket és a kivitelezéssel kapcsolatos, a városlakók mindennapjait érintő változásokat, határidőket.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

- Mondhatom, hogy "ősdiósgyőri" vagyok, hiszen generációk óta itt élek – mondja Riba Istvánné, a fórum egyik résztvevője. – Természetesen Diósgyőr sorsa fontos számomra. Ez a tájékoztatás most azért is érdekel, hiszen mindennap ott megyek el a Szinva-hídon az otthonomhoz, ezért is szeretném tudni, hogy pontosan milyen lesz.    

Kép

A Szinva felé lépcsőzetes lejárattal, új kandeláberekkel és utcabútorokkal, valamint még több zöld felülettel találkozhatnak hamarosan a Diósgyőrben élők. Burkolatba süllyesztett szökőkút és egyedi fás park is várja majd az arra járókat. 

- Ez a tér úgy keletkezett, hogy valamikor ezt a tömböt szanálták a villamosvonal kiépítése miatt – kezdte Szunyogh László, Miskolc főépítésze. - Akkor derült ki, hogy milyen szép látvány tárul innen elénk, innen jól látható a római katolikus templom. Ennek a teresedésnek érdekes térfalai vannak: a déli oldalon a középkori műemléktemplom, az északi oldalon pedig az Árpád utca hosszú, szalagpanelházai. Mindezekkel együtt természetes törekvés volt, hogy ezzel a térrel valamit kezdeni kell. A döntést nem is a város hozta meg, hanem az élet, a diósgyőri polgárok, amikor a téren megjelentek olyan funkciók, mint például azok a vendéglátóegységek, amik előrevetítették a tér pihenő, szórakozó lehetőségét. Itt nem egy szakrális teret hoztak létre – ahol a középén lévő szobor köré szereződik minden - hanem olyan teresedés alakult ki, ami a pihenést szolgálja. A Szinva terasz óta tudjuk, hogy milyen jó lejutni a Szinvához, a vízhez, ahol egészen közeli kapcsolatba kerülhetünk a természettel.

Kép

- Nagy az érdeklődés a diósgyőriek részéről ennek e térnek a sorsát illetően - mondja Varga Andrea alpolgármester. - Évek óta zajlik a II. János Pál pápa tér tervezése egy nagy projekt részeként, amely Diósgyőr fejlesztésével kapcsolatos.  Ennek része a tér megújítása, a kivitelezés munkálatai pedig most kezdődnek el.  Fontos, hogy az érdeklődők lássák, hogy mi készül, tudjanak az ütemezésről és lássák azt, hogy mikorra várható végeredmény. Azt szeretném elérni, hogy a diósgyőriek beszéljenek ezekről a fejlesztésekről, hogy vitassuk meg közösen a rendelkezésünkre álló lehetőségeket.  Sajnos nagyon sok olyan projektelem van, amiben nincs nagy mozgásterünk, de lesznek várhatóan olyan elemei is a Diósgyőri vár fejlesztésének, ahol még lehet beleszólása a diósgyőrieknek, ahol párbeszédre, közösségi tervezésre készülhetünk. Ezek nem olyanok, mintha nulláról indítanánk egy projektet, és most közösen kitalálnánk, hogy mire van szüksége a városban élőknek, mégis azt gondolom, hogy nagyon fontos, hogy ezekről beszélgessünk egymással.

A megközelítőleg 300 millió forintos beruházás várhatóan 2020. őszére készül el.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.