Ugrás a tartalomra

Foci adatokat elemeztek a programozói versenyen

Létrehozva
A Dusza Árpád Országos Programozói Emlékversenyt már 12. alkalommal tartották meg a Földes Ferenc Gimnáziumban. A megmérettetésen a magyarországi amerikai foci liga adatainak elemzését kellett elkészíteniük a háromfős csapatoknak.
Kép
programozo verseny
Fotó: Mocsári László

Jó hangulatban, sikeresen vette az akadályokat a tíz csapat a délelőtti négyórás versenyen. Ebéd után az elkészült „termékeket” személyesen mutatták be – nyilatkozta Csató Endre szervező. – A zsűri komplex értékelése mellett különdíjként többek között a Dusza-család felajánlását vehették át a legjobban teljesítők. Dusza Árpád iskolánk volt tanára, aki nagyon sokat tett az informatikaoktatásért országos szinten. Tiszteletére rendezi meg minden évben az emlékversenyt az Informatika-Számítástechnika Tanárok Egyesülete. A selejtezők után a döntőben tíz, egyenként háromfős csapat két kategóriában méri össze tudását.

A versenyzőknek egy komplex feladatot kell megoldani: az elkészített programhoz rövid, összefoglaló fejlesztői dokumentációt kell készíteni a verseny kezdetén megadott sablon alapján, az elkészült munkákat pedig a csapatok a döntő második részében 10-15 percben bemutatják.

Kép
programozo verseny

Ebben az évben először támogatta a versenyt a szintén Dusza Árpádról elnevezett mentorműhely, amelyet a korábbi részvevők, ma már vállalatoknál dolgozó programozók segítettek. A középiskolás csapatok az egyéves fejlesztések eredményeit bemutatón ismertették a kísérőtanárokkal, a zsűrivel, és a versenyzőkkel. Ezt Marhefka István moderálta, aki az 1997-es Fokvárosi IOI (nemzetközi informatikai diákolimpia) ezüstérmes versenyzője volt, a mentorműhely vezetője.

Kép
programozo verseny

Eredmények: 9-10. osztály kategóriája:

I. NullExpression

II. HázizzVelünk

III. és különdíj: ALMAPEMPO!!

IV. Hydro_Hornies

 

11-13. osztály kategóriája:

I. Hókuszpókusz

II. 248163264

III. KTMGO

IV. Programozó zoknik

V. nosleepnolife

VI. YouAreTheOnlyException

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.