Ugrás a tartalomra

Iparűzési adó: Miskolcon kétmilliárd a tét

Létrehozva
Továbbra is heves viták jellemzik az iparűzési adóról napvilágot látott terveket. Nemrég ugyanis a kormány egyik szerve, a versenyképességi tanács vetette fel a helyi iparűzési adó változtatását, ami jelentős - működést veszélyeztető -, forrásokat vonhat el az önkormányzatoktól.
Kép

- Október óta kormánytöbbség több, az önkormányzatok mozgásterét szűkítő döntést hozott – mondja Varga László (MSZP) országgyűlési képviselő.  - A Nemzeti Versenyképességi Tanács mostani javaslata, egyes szakértők szerint 80-100 milliárddal csökkenthetné az önkormányzatok iparűzésiadó-bevételeit. Miskolcon ez több mint 2 milliárdos bevételkiesést jelenthetne.

- Ez a javaslat nyilvánosságot kapott, a kormány képviselői pedig nem határolódnak el ettől, illetve nem adtak választ arra a kérdésre, hogyha ezt elfogadná a kormánytöbbség, akkor milyen módon pótolnák az önkormányzatok kiesett bevételeit. Ezért Szabó Sándor szegedi országgyűlési képviselővel közösen azonnali kérdéssel fordultunk Varga Mihály pénzügyminiszterhez. Hangsúlyoztam, hogy nemcsak ellenzéki, hanem kormánypárti ellenzői is vannak a tervnek – utalt Cser-Palkovics András székesfehérvári, fideszes polgármesterre.

Azt kértem a pénzügyminisztertől, hogy az Országgyűlésben is határolódjon el a javaslattól, nyugtassa meg az önkormányzati vezetőket, hogy nem fognak forrásokat veszíteni a kormány újabb döntése kapcsán. Varga Mihály válasza nem volt egyértelmű, ugyanakkor úgy ítélem meg, hogy a többszöri felszólítás és az önkormányzati vezetők kiállása kapcsán is van esély arra, hogy a kormány a nagy tiltakozás hatására el fog állni a terv megvalósításától.

 - Ha Miskolcon kiesik ez a - szakértők szerint - 2 milliárd forintos forrás, akkor az nemcsak az önkormányzattól elvett pénz, hanem ezt az emberektől veszik el, hiszen hiányozni fog a városüzemeltetésből, a tömegközlekedés finanszírozásából vagy éppen az óvodák fenntartásából – emlékeztetett rá Varga László.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.