Ugrás a tartalomra

637 millió forintnyi TAO felajánlással segítik a miskolci sportéletet 

Létrehozva
A látvány-csapatsportágak TAO kedvezményrendszere keretében felajánlásokat nyújtó cégek támogatását Veres Pál polgármester személyesen köszönte meg a Városháza Dísztermében megrendezett partneri találkozón. A polgármesteri köszöntőt és a támogatások tervezett felhasználásáról szóló tájékoztatást követően támogatói okleveleket adtak át.
Kép

Veres Pál polgármester 2019 novemberében azzal a felhívással kereste meg a miskolci kötődésű gazdasági társaságokat, mint Miskolc meghatározó üzleti partnereit, hogy TAO felajánlással támogassák a miskolci sportéletet. A felhívásra 39 miskolci, vagy miskolci kötődésű céggel jött létre támogatási együttműködés, mintegy 637 millió forint értékben. A beérkezett felajánlások biztosítják a fedezetet az érintett sportszervezetek működéséhez a 2019/2020-as időszakban. Az aktuális feltöltésnek köszönhetően a működési feladatok mellett megvalósulhatnak a Kemény Dénes Városi Sportuszodában tervezett felújítások közül a medence bukóélek cseréje, a medencetéri hangosítás kiépítése, tanmedence takarófóliák beszerzése és parkoló bővítés, továbbá az MVSC Sporttelepen található klubház tetőszerkezetének cseréje.

Kép

2011 óta a városi és az országos sport utánpótlás-nevelés finanszírozásának egyik legfontosabb eleme a látvány-csapatsportágak TAO kedvezményrendszere. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a Miskolchoz kötődő cégek ezen támogatási formán keresztül is bekapcsolódnak a miskolci sportélet támogatásába, illetve, hogy a 6 látvány-csapatsportág területén tevékenykedő sportszervezetek számára a TAO az egyik legfontosabb bevételi forrás az utánpótlás-nevelési feladatok tekintetében. Miskolc város sportéletében a TAO felajánlók jelentősége azonban túlmutat a kiemelt sportágaknak nyújtott támogatáson, hiszen közvetett módon hozzájárulnak a városban működő további sportágak, valamint a sportlétesítmények, a diáksport és a szabadidősport fejlesztéséhez is.

Kép

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.