Ugrás a tartalomra

Lakossági fórumot tartottak az Avason 

Létrehozva
Lakossági fórumot tartott Szilágyi Szabolcs önkormányzati képviselő pénteken a Munkácsy Mihály Általános és Művészeti Iskolában. Az esemény vendége volt Varga Andrea, Miskolc alpolgármestere és Jakab Péter, a Jobbik elnöke. 
Kép
Fotó: Jakab Péter, facebook

A fórumon Szilágyi Szabolcs, a terület önkormányzati képviselője beszámolt az elmúlt időszakban elvégzett munkáról, valamint reagált a lakossági felvetésekre. Érdeklődésünkre Jakab Péter elmondta, az avasi fórumon a nagypolitika mellett a hangsúly a lakótelepen élők mindennapjain volt. A résztvevőket legfőbbképpen most is az érdekelte, hogyan oldják meg a közterületek karbantartását, felmerült a fűkaszálás és a játszóterek karbantartásának a kérdései is. 

- Nagyon sokan városüzemeltetéssel kapcsolatos kérdéseket vetettek fel. Elmondták azt is, hogy örültek annak, hogy virágosabb a városrész. Ami pedig számomra volt kifejezetten örömteli, az az, hogy az avasi rendőrörs parancsnoka ezúttal nem kapott közbiztonságot érintő kérdést. Ez nem jelenti azt, hogy nincs probléma, de azt igen, hogy van egyfajta pozitív változás az Avas vonatkozásában – fogalmazott Jakab Péter. Hozzátette, az országos politikát illetően pedig a megélhetési kérdésekre vártak elsősorban választ és megoldást a fórum résztvevői.
 

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.