Ugrás a tartalomra

Csak a nőknek szólt a zene a kórházban

Létrehozva
Néhány pillanat, ami a szívemben örökre megmarad – énekelte a Sky Fanatic a megyei kórház ebédlőjében. Az intézmény vezetői ezzel és egy szál tulipánnal kedveskedtek a nőnap alkalmából.
Preview Image
Képgaléria! Fotó: Juhász Ákos

A nők iránti tisztelet és megbecsülés jeléül Nagy Gábor orvosigazgató adott virágot a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház női dolgozóinak. –Reméljük, hogy ezzel a kis meglepetéssel érzik ennek a napnak a különlegességét a szürke hétköznapok után. Bár szeretnénk, ha minden nap ünnepelhetnénk nőnapot a mintegy 3900 női dolgozónkkal. Ez a szám a kollégák nyolcvan százalékát jelenti.

Kemény Attiláné a sebészeten dolgozik, azt mondta, egy évvel ezelőtt nem így köszöntötték őket, de most nagyon örül ennek. – Azt érzem, hogy az együttes most csak nekünk zenél – mondta. A Sky Fanatic már több kórházi rendezvényen részt vett, így bekerültek a Támogatók Társaságába.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.