Társaságunk 234 Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzattal kötött szerződést, minden település határidőre megkapta a tüzelőt. A program során kemény lombos tűzifát, elsősorban bükk, gyertyán, tölgy és cser fafajokat szállítottunk ki. Az igényelt mennyiség nagyon változó volt, 6 és 735 köbméter között mozgott – tájékoztatott Zay Adorján, az Északerdő Zrt. vezérigazgatója.
Több tízezer köbméter szociális tűzifa az Északerdőtől
Létrehozva
Több mint 31.300 köbméter tűzifát értékesített az Északerdő Erdőgazdasági Zrt. a kormány által meghirdetett szociális tűzifaprogramban.
Ez is érdekelhet
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.