Ugrás a tartalomra

Kigyulladt egy borház a Kisavason

Létrehozva
Több olvasónk is jelezte vasárnap késő délután, hogy nagyobb füst gomolyog az Avas hármas üteme felől. A megyei katasztrófavédelem illetékese azt mondta, a Mélyvölgy utcába riasztották a tűzoltókat, akik négy tűzoltóautóval vonultak ki a helyszínre.
Kép
Forrás: Miskolcon láttam Facebook-csoport

Kigyulladt és teljes terjedelmében égett egy közel száz négyzetméteres, kétszintes borház a kisavasi Mélyvölgy utcában. A tűzhöz a miskolci, a diósgyőri és a kazincbarcikai tűzoltókat riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása alatt, öt vízsugárral oltották el a lángokat fél 7 körül.

Preview Image
Mocsári László képgalériája!

A helyszínre a mentőket és a rendőröket is kihívták. Az eset során személyi sérülés nem történt.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.