A járványügyi állapotok miatt a mai naptól (03. 12.) a veszélyhelyzet fennállásáig minden közösségi programot, rendezvényt, terembérletet a központi épületben és a fiókkönyvtárakban is szüneteltetnek. További intézkedésig a könyvtári alapszolgáltatások (kölcsönzés, helyben olvasás, könyvtárközi kölcsönzés) változatlanul működnek. Minden kölcsönzött dokumentum a szokásostól eltérően négy alkalommal hosszabbítható.
A könyvtárakban az alapszolgáltatások megmaradnak
Létrehozva
A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár és fiókkönyvtárai alapszolgáltatásai továbbra is működnek, de minden közösségi programot, rendezvényt, terembérletet szüneteltetnek.
Ez is érdekelhet
Ízek, borok és zene várja a miskolciakat a Zenés Gasztro Korzón
A Városház tér ezúttal is VárostáncTérré változik, ahol prémium gasztronómiai különlegességek, különleges borok és változatos zenei programok várják a miskolciakat és a városba érkező vendégeket.
Miskolcról az űrbe – a Föld légzését figyelik majd
Hat év fejlesztés, 26 szakember 35 ezer munkaórája kellett ahhoz, hogy az Admatis Kft.-nél elkészüljön az eddigi legnagyobb magyar űripari eszköz. A miskolci vállalat által gyártott szerkezet közvetve ahhoz járul hozzá, hogy pontosabb képet kapjunk arról, mennyi, emberi tevékenységből származó szén-dioxid kerül a légkörbe.
Lángra gyulladt egy autó Miskolcon: a jármű utastere égett
Égett egy autó Miskolcon, a Sajószög utcában péntek délután.
Kezdődik az ország legnagyobb filmfesztiválja, a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál - Íme a pénteki programok
A szeptember 12-ig tartó seregszemlén a világ legfontosabb fesztiváljainak friss filmjei, különleges nemzetközi alkotások és új magyar produkciók várják a közönséget.