Ugrás a tartalomra

Nyitva állnak a templomok

Létrehozva
A betegek ne menjenek közösségbe – kérte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága. A református és az evangélikus egyház korlátozza az istentiszteleteken résztvevők számát.
Kép

A kormánydöntésben szereplő, száznál több ember részvételével tartandó beltéri rendezvények tilalmára vonatkozóan a Miniszterelnökség arról tájékoztatta a püspöki konferenciát, hogy a kivételek közé tartoznak a templomi liturgikus események. Az egyház nagyobb létszámú rendezvényeinek megtartásáról az arra illetékesek eseti döntést fognak hozni.

Az MKPK múlt csütörtökön kiadott közleményében elrendelte a szenteltvíztartók kiürítését a templomokban, kérték a szentmiséken a kézfogás és a “nyelvre áldoztatás elhagyását”, valamint előírták, hogy a gyóntatóhelyiségben a gyóntatórácsra helyezzenek fóliát.

A katolikus püspökök arra kérik a papokat, hogy a szentmisék előtt és után fertőtlenítsék kezüket, a gyóntatóhelységeket rendszeresen szellőztessék.

A görögkatolikus templomokban az ikonokat, keresztet, Evangéliumos könyvet mindenki a saját meggyőződése szerint csókolja meg. Nem függesztik fel ennek gyakorlatát, de egyelőre nem is buzdítják rá a híveiket, mindenki a maga felelőssége szerint járjon el. Az Eucharisztia vételekor az eddigieknél sokkal nagyobb gondossággal kell arra ügyelni, hogy a szentáldozáskor ne történjék fizikai érintkezés. A papnak is fokozottan figyelnie kell arra, hogy az áldozó az ajkával ne érintse sem a kanalat, sem a kelyhet, sem a kendőt. Ha mégis szükség van a kendő használatára, azt azonnal cserélni kell.

Gyakoribb, kisebb létszámú istentiszteletek megtartását javasolja a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsa az evangélikus gyülekezeteknek. A Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának elnöksége pedig arra kéri a híveket, hogy száznál többen ne tartózkodjanak egy-egy istentiszteleten. Ahol a szertartáson résztvevők száma általában több mint száz, javasolják, hogy több, kisebb létszámú istentiszteletet tartsanak vasárnap, és sűrítsék a hétközieket is. Az úrvacsorával kapcsolatban továbbra is kérik a higiéniai szabályok fokozott betartását. A református istentiszteletek között legalább félórás szellőztetési szünetet kell tartani.

Minden egyház törekszik arra, hogy online mutasson be egy-egy szertartást. A Miskolc Televízió Hívőszó című műsorában pedig március 15-én 16 órai kezdettel az Alsóvárosi református templomból közvetítenek.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.