Ugrás a tartalomra

Bezárják a bölcsődéket, óvodákat

Létrehozva
Bezárnak a miskolci fenntartású óvodák és bölcsődék március 16-ától, hétfőtől. Ezt Veres Pál polgármester jelentette be az Operatív Törzs ülése után, amelyen a miskolci pártok képviselői is részt vettek.

A miskolci Operatív Törzs a frakciók vezetőivel kiegészülve szombat délután ülésezett és a kormányzati intézkedésekkel összhangban az alábbi intézkedéseket hozta.

A koronavírus veszélyhelyzetre tekintettel az önkormányzati fenntartású óvodákban és bölcsődékben rendkívüli szünetet rendeltek el március 16-ától.  A rendkívüli szünet visszavonásig érvényes, a jelen állapotok szerint minimum két hétig érvényben marad – tájékoztatott Veres Pál polgármester.

Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2020. március 16-ától bezárnak ezen nevelési intézmények, de március 20-áig ügyeleti rendben működnek.

Ennek értelmében – rendkívül indokolt esetben, kizárólag akkor, ha az elhelyezésről a szülő gondoskodni nem tud –ebben az időszakban az az intézmény, amelyet eddig is látogattak, fogadja a gyermeket.

Kép
Fotó: Juhász Ákos

Kérik a szülőket, hogy a veszélyhelyzetre tekintettel otthoni körülmények között gondoskodjanak a gyermekek elhelyezéséről, és amennyiben lehetséges, a gyermekek felügyeletét ne időskorúakra, ne a nagyszülőkre bízzák.

Az intézmények vezetői ezen időszakban felmérik, hogy kik azok, akik nem tudják otthonukban elhelyezni gyermekeiket, valamint azokat, akik a közétkeztetést igénybe kívánják venni.

Ezek alapján március 23-ától a saját intézmény már nem fogadja a gyermeket, onnantól csak a kijelölt ügyeletet adó intézmények állnak rendelkezésre.

A kijelölt, ügyeletet adó intézményekről március 20-án adnak tájékoztatást.

Az idősellátással kapcsolatban is hoztunk intézkedéseket – mondta el a városvezető. Ezek értelmében a nappali ellátás (idősklub) március 16-ától átmenetileg szünetel. Kérik, hogy az ebédet vigyék el és otthonukban fogyasszák el. Természetesen az idősklubok munkatársai telefonon rendelkezésre állnak, ha segítségre van szükségük.

Saját érdekükben arra kérik az időseket, lehetőség szerint hozzátartozóikat, ismerőseiket küldjék el az ebédért. Ezen felül a házi segítségnyújtás tekintetében is javasolt, hogy a kormányzati intézkedésekkel összhangban családon belül gondoskodjanak az idősekről.

A társasházak esetében fokozott fertőtlenítést javasolnak, valamint azt, hogy fertőzésveszély esetén felelősségteljesen járjanak el a lakók egymással szemben.

Azok a lakosok, akiket hivatalosan lakhelyelhagyási tilalomra köteleztek – azaz akik járványügyi karanténba kerültek –, hívják az alábbi ingyenesen hívható telefonszámot: 06-80-460-046.

– Felhatalmaztam a városi cégek vezetőit arra, hogy a járvány megakadályozása érdekében, saját hatáskörben, biztosítsák a rugalmas munkavégzés feltételeit amellett, hogy a feladatellátás zökkenőmentes legyen – tette hozzá Veres Pál.

Kép
A miskolci politikai pártok képviselőivel kiegészülve ülésezett az Operatív Törzs | Fotó: Juhász Ákos

Elmondta azt is, hogy Miskolcon jelenleg több állampolgár is járványügyi megfigyelés alatt van, és vannak olyanok, akik helyesen, a jogkövető magatartásnak megfelelően, önkéntes karanténba vonultak, de megbetegedésről nincs tudomásunk a városban.

– Kérem, fokozottan figyeljünk egymásra, tartsuk be a higiénés szabályokat, működjünk együtt, segítsük embertársainkat. Jó egészséget kívánok! – zárta tájékoztatóját Veres Pál polgármester.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.