Ugrás a tartalomra

Műsorral segíti az érettségizőket a Miskolc Televízió

Létrehozva
Rendhagyó műsorral segítik az érettségizők felkészülését Miskolcon. Hétköznaponként 17 órától 45 perces előadást tart majd a helyi televízióban a város valamely középiskolai tanára.
Kép

A műsorrendet is megváltoztatta a „tanórák" miatt a csatorna. Elsősorban az alaptantárgyakra való felkészülésben szeretne segíteni a #érettségi című műsor a diákoknak. A felvételeket már hétfőn elkezdi forgatni a Miskolc TV stábja. A magyar, matek és történelem érettségire felkészítő órák március 23-tól kerülnek adásba a csatornán. De az előadások a minap.hu portálon is elérhetőek lesznek.

A kormány tegnapi bejelentését követően a Miskolc Televízió felelősséget érzett abban, hogy saját eszközeivel segítse a diákok érettségire való felkészülését ebben a rendkívüli helyzetben. A televízió vezetését támogatásáról biztosította Veres Pál, Miskolc polgármestere is, aki önmaga is segített kapcsolataival a műsor előkészítésében.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.