Ugrás a tartalomra

A versenyszférából a Miskolci Fürdők élére

Létrehozva
Koreny György a Miskolci Fürdők Kft. új vezetője. Az elmúlt 25 évben foglalkozott befektetésekkel, dolgozott a bankszektorban, majd 2010 után egy magyar tulajdonú nagykereskedelmi kft. ügyvezetőjeként tevékenykedett a versenyszférában. Nagy szerelme a Bükk és a kerékpározás, a diósgyőr-mezt pedig külföldi útjaira is elviszi, és erről soha nem felejt el fotót is készíteni. Vezetői tapasztalatait most a Holding egyik tagvállalatánál kamatoztatja.
Kép
Fotó: Juhász Ákos

A cég átvilágítása még tart, most tekintik át a meglévő szerződéseket, felmérik, milyen lehetőségeik vannak a költségek lefaragására, az árbevétel növelésére. A racionalizálást azonnal meg kell kezdeni, nyereségessé kell tenni a fürdőket, hangsúlyozta az ügyvezető. Tavaly több tízmilliós veszteséggel zárt a cég, az önkormányzattól kapott több millió forintos működési támogatást elsősorban a két szezonális – miskolctapolcai és selyemréti – fürdőre fordították.

Az új Miskolctapolcai Strandfürdő megnyitása sokat javíthat majd a helyzeten – mondta Koreny György –, hiszen az egész évben várja majd a vendégeket. – Meggyőződésem, hogy sok munkával fenntarthatóan nyereségessé tudjuk tenni a Miskolci Fürdők Kft. működését.

– Kollégáimmal együtt megújult lendülettel fogtunk neki a munkának. Új elképzelésekkel és programokkal kívánjuk a vendégeinket kiszolgálni. Célunk a folyamatos, magas szintű, minőségi szolgáltatás biztosítása, a Barlangfürdő exkluzivitásának kiemelése – fogalmazott.

Koreny György Miskolcon előbb a Bányamérnöki, majd a Gazdaságtudományi Karon szerzett diplomát. – Az országban egyedülálló selmeci hagyományok nagyon erős kötődést adtak a Miskolci Egyetemhez és a városhoz – mondta. – Nagyon szeretek itt élni. Véleményem szerint ez egy élhető, folyamatosan fejlődő, nagy perspektívával bíró település.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.