Ugrás a tartalomra

A bérlők helyzetét is kezeli a Holding

Létrehozva
A Miskolc Holding Zrt. Ingatlangazdálkodási Igazgatóságának továbbra is feltett szándéka az eddigi korrekt üzleti kapcsolat fenntartása az üzleti ingatlanok bérlőivel – olvasható a Miskolc Holding Zrt. közleményében.

A bejelentett veszélyhelyzetet követő ingatlangazdálkodási folyamatokat a Miskolc Holding Zrt. ezért folyamatosan és kiemelt figyelemmel kíséri.

– A bérlőink üzleti tevékenységét esetleg teljesen ellehetetlenítő további veszélyhelyzeti intézkedések kapcsán az Ingatlangazdálkodási Igazgatóság kezdeményezi majd a tulajdonos önkormányzat felé a bérbeadó és bérlő számára kölcsönösen elfogadható, a jogszabályokkal is összhangban álló üzleti megoldások kialakításának engedélyezését azzal, hogy ahol ez indokolt, megvizsgáljuk átmeneti időre a mérséklés lehetőségét – olvasható a Holding közleményében.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.