Ugrás a tartalomra

A köszönet perce, ma este 8 órakor!

Létrehozva
Veres Pál, Miskolc polgármesterének felhívása.
Kép

Kérem azokat is, akik korábban egy 19:30-as tapshoz kapcsolódtak, köszöntsék velünk az értünk dolgozókat ma 20:00-kor! Osszák meg a csoportokban, az eseményekben! A célunk az, hogy legyen egy nagy egységes miskolci esemény! (A nemzetközi kezdeményezés is 20:00, velem ez jött szembe először.

Legyünk együtt tapsban és lélekben, találkozzunk 20:00-kor!

Mondjunk köszönetet együtt az egészségügyi dolgozóknak a közrend védőinek, a szociális ellátórendszer dolgozóinak, de azoknak is, akik ezekben a rendkívüli időkben is helyt állnak a tömegközlekedési eszközökön, a szállítmányozásban, a boltokban, vagy bármilyen munkahelyen, ahol csak személyes jelenléttel látható el a feladat.
Mert ahogy mondtam: Ők a város büszkeségei.
Azt szeretném kérni, hogy 20:00 kor menjünk ki az erkélyekre, az udvarokra, vagy álljunk ki az ablakba és egy percen át tapsoljuk meg őket.
Legyen ez a köszönet perce!
Ki tart velem?

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.