Ugrás a tartalomra

Fejenként 1 millió forintot ajánlanak fel a járvány elleni védekezésre

Létrehozva
A fizetésükből fejenként 1 millió forintot ajánlanak fel a járvány elleni védekezésre az MSZP képviselői.

Összesen 15 millió forintot adnak az egészségügyben, szociális ágazatban dolgozóknak, és a rászoruló családoknak – írja a Népszava.

Az összeget tisztítószerek, fertőtlenítőszerek és védőfelszerelések beszerzésére ajánlják fel – jelentette be Tóth Bertalan pártelnök a párt Facebook-oldalán.

A politikus közölte, az összeget az MSZP Szolidaritási Alapján keresztül, a megyei elnökeik koordinálásával, a párt hálózata útján juttatják el a frontban – az egészségügyben, és a szociális ágazatban – dolgozók számára, illetve azoknak a rászoruló családoknak, akiknek ezeknek a védőfelszereléseknek, a fertőtlenítőszereknek a beszerzése problémát okoz.

„Ezzel tudunk most konkrétan segíteni a járvány leküzdésében, azok számára, akik értünk dolgoznak a fronton és azok számára, akik segítségre szorulnak” – fogalmazott.

Varga László országgyűlési képviselő, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szövetségének az elnöke szintén Facebook-posztban tudatta, hogy frakciótársaival együtt összesen 15 millió forintból védőeszközöket, tisztítószereket juttatnak el rászoruló családoknak, illetve „a legbátrabbaknak, többek között az egészségügyi és szociális szférában dolgozóknak. Jó egészséget! Vigyázzunk egymásra!” – írta.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.