Az eddigieknél is szigorúbb eljárásrendet dolgoz ki az önkormányzat az idősotthonokban dolgozók részére. Az intézkedési terv elkészítésébe több egészségügyi szakembert is bevon a város, hogy a leginkább veszélyeztetett korosztályt megóvhassa a koronavírustól – közölte a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya.
Emlékeztetnek: a MESZEGYI munkatársai már eddig is kesztyűben, maszkban, fertőtlenítőszerek folyamatos használatával látták el feladataikat, kiemelten szem előtt tartva az idősek biztonságát. Az új, még szigorúbb eljárásrend kidolgozása azonban még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet majd a fertőtlenítésre, az esetleges vírusfertőzések megelőzésére.
– A város vezetésének minden egyes miskolci polgár fontos, de a jelenlegi helyzetben a legveszélyeztetettebbnek számító idősek biztonságára még az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt igyekszik fektetni – zárul a közlemény.
Az eddigieknél is szigorúbb intézkedési terv készül az idősek védelmében
Létrehozva
Az intézkedési terv elkészítésébe több egészségügyi szakembert is bevon a város.
Ez is érdekelhet
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.