Ugrás a tartalomra

A húsvét idén sem marad el - dekorációs ötletek

Létrehozva
Attól, hogy koronavírus-járvány, karantén és kijárási korlátozás van, az ünnepeket megtarthatjuk otthoni környezetünkben. Ehhez azonban szükséges a felkészülés, amiben segít a lakás vagy a ház dekorálása. Néhány tippet szeretnénk adni.
Kép
Fotó: Szladics István

Szűcsné Fazekas Beáta Léna nevű óvodás lányával készül majd az ünnepre. – Van állandó díszítésünk, mert mindig elteszem az épp abban az évben aktuális újdonságot. A készlet pedig a gyerek újabb kreatív alkotásaival évről évre gyarapodik. Mindig van időm a lányomra, úgyhogy sokat foglalkozunk különböző díszek létrehozásával. A mostani nehéz időszakban az oviból küldik az óvó nénik a színezőket, kézműves feladatokat, ötleteket, és ha Lénának van kedve, akkor megcsináljuk mindet. Nekem itthon mindig bőven van ezekhez alapanyagom, így az sem gond, ha én látok valami érdekeset a neten.

Kép

Fontos lehet a rá szánt idő, a produktum mérete, formája, színe, de két leglényegesebb dolgot mindenféleképpen alapul kell vennünk: saját szépérzékünket, hogy eldönthessük, mennyire legyen újító az ötlet vagy hagyományos, illetve milyen technikát használjunk. Ez utóbbihoz segítséget nyújthat ez az oldal.

Azért, hogy ne kelljen kimozdulni, olyan ötleteket szedtünk össze, amik megvalósíthatók az otthon található tárgyakból. Ez alól kivétel a virág, de ha szerencsénk és kertünk van, azt ott találunk, a legapróbb is szép dísze lehet a háznak megfelelő körítés mellett.

Tojása bizonyára mindenkinek van otthon, ráadásul ez elmaradhatatlan kelléke a húsvétnak. Mellé nem árt megtartani a tartóját is, amiben majd tároljuk a díszeinket. Az ajándékozós dobozban a csomagolópapírok mellett elvileg kell lennie maradék szalagnak, amivel karácsony tájékán kötünk masnit ajándékainkra. És már csak mécsesre és virágföldre van szükségünk, hiszen a poharat és a kistányért megtalálhatjuk a konyhánkban is. És voilà:

Kép
Forrás: otletmania.hu

 

Kép

 

Kép

Ezen és ezen az oldalon még találhat do it yourself (DIY) dekorációkat.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.