Ugrás a tartalomra

Mi kerüljön a húsvéti asztalra?

Létrehozva
Török Péterrel, a Drót Bisztró konyhafőnökével beszélgettünk hagyományos húsvéti ételekről. Attól függetlenül, hogy idén a vendéglátás elmarad, még magunkat megajándékozhatjuk egy-egy finom fogással, hogy megteremtsük az ünnepi hangulatot.

A húsvét egyik legfontosabb étele a sonka. Elvem, hogy inkább kistermelőktől vegyük meg ezt az alapanyagot, mert ők időben kezdik az érlelést, bükkfán füstölik és szárítják, így nem lesz túl sós az íze. Ha mégsem tudunk minőségi sonkát venni, vannak módszerek, hogyan javítsuk fel a gyorsérlelteket. Például hosszú időre áztassuk be, hogy kiváljanak belőle a felesleges anyagok. A jó minőségű húst, ami lehet füstölt csülök, comb, sertés tarja, kötözött comb vagy lapocka, rövid ideig áztatjuk, majd hideg vízben tesszük fel főni, lassú tűzön. A forrás után leöntjük róla a vizet és újat öntünk rá.

A húsvét másik legfontosabb étke a tojás, ami az újjászületés szimbóluma is. Étkezésnél, ajándékozásnál és a ház feldíszítésekor is felhasználjuk. A klasszikus kemény tojásnál arra kell vigyázni, hogy ne főzzük túl, mert akkor az állaga más lesz: jobban tapad a szájhoz, a torokhoz, mint sárgán maradt társa. Ehhez elég lehet 5-6 perc.

Ezen túl lehet készíteni kaszinótojást vagy majonézes tojássalátát.

Kép
Forrás: kemenytojas.com

Kaszinótojás hozzávalói két adaghoz:

A tojáshoz:

4 db tojás

4 dkg vaj

0.5 kiskanál fehér bors

0.5 kk. só

1 kk. mustár

1 evőkanál majonéz

A bevonathoz:

2 ek. majonéz

1 ek. tejföl

só és 1 kávéskanál mustár ízlés szerint

0.25 kk. citromlé

3 csipet cukor

Elkészítés: A tojásokat keményre főzzük, leszedjük héjukat, levágjuk az aljukat, kiszedjük a sárgájukat. Ez utóbbit összetörjük, mikor már langyos, és hozzákeverjük a habosra vert vajat. Hozzáadjuk a majonézt és a sót, a borsot és a mustárt, végül jól összedolgozzuk. Ezt a kapott masszát töltjük vissza a tojás üregeibe és levágott felükkel lefelé tálra helyezzük. A bevonathoz elkészítjük a sűrű tartármártást és a tojásokra öntjük. Hűtőben 10-12 órát állni hagyjuk, mielőtt tálaljuk, akár franciasaláta ágyon.

Kép
Forrás: rcnews.hu

Majonézes tojássaláta hozzávalói négy személyre:

1 csokor újhagyma

1 közepes fej lilahagyma

só, bors

1 ek. citromlé

100 g majonéz

100 g tejföl

0,5 kk. porcukor

1 ek. csípős mustár

7 kemény tojás

1 szál petrezselyem a díszítéshez esetleg

Elkészítés:

A hagymákat megtisztítjuk, megmossuk, felkarikázzuk. Néhányat félreteszünk a díszítéshez, a lilahagymát egy kis sóval a citromlébe áztatjuk. A majonézt, a tejfölt, a porcukrot és a mustárt összedolgozzuk. A tojásokat meghámozzuk, egy mehet félre a díszítéshez, a többit apróra vágjuk és beleforgatjuk a mártásba. Hozzáadjuk a hagymákat, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, ha kell még. Letakarjuk és fogyasztásig hidegen tartjuk. Tálalás előtt díszítjük a félretett hagymával, tojással és a petrezselyemmel, hogy minél színesebb legyen.

Kép
Forrás: mindmegette.hu

Ebédre báránysültet ajánlok zöldségágyon, amit otthon bármelyik háziasszony el tud készíteni.

Hozzávalók:

bárányhús

zöldségek: ki mit szeret – paprika, burgonya, lilahagyma, sárgarépa, fokhagyma, citrom

só, bors ízlés szerint

esetleg rozmaring

Elkészítés: Tepsibe tesszük a megtisztított, nagyobb darabokra vágott zöldségeket, közepére megy a hús, az egészet fűszerezzük. Lefóliázzuk, majd 180 Celsius-fokon előmelegített sütőbe toljuk, ahol másfél óra alatt puhára sütjük, végül a fóliát levéve még tíz-tizenöt percig hagyjuk, hogy a végeredmény ropogós legyen.

Kép
Forrás: televizio.sk

A hotelvendégeknek szoktunk készíteni úgynevezett sárga túrót húsvétra. Ez remek kiegészítője lehet a sonkának, régen böjt idején a hús helyettesítésére is használták. Számos variációja közül legkedveltebb, mikor mazsolát raknak bele.

Hozzávalók:

1 liter tej

12 tojás

cukor és só ízlés szerint, de kevés

Elkészítés:

A tej felét feltesszük főni. A másik felébe habverővel belekeverjük a tojásokat, majd a cukorral és a sóval ízesítjük. Ezt öntjük hozzá a forrásban lévő tejhez. Amikor a savó kezd kiválni belőle, akkor egy szűrőbe gézlapot teszünk, amibe az egészet beleöntjük. Egy éjszakára hűtőbe tesszük, közben hagyjuk csepegni, reggelre összeáll, mint egy sajt, ekkor már szeletelhető, friss zöldségekkel, sonkával tálalható, kenyérrel fogyasztható.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.