Ugrás a tartalomra

Nyolcvanöt százalékkal csökkent az MVK utasforgalma a járvány miatt

Létrehozva
A közlekedési cég ennek ellenére folyamatos méréseket végez, és ahol szükséges, azonnal intézkedik.
Kép

A korábbi kétszáz-kétszázötvenezer utas helyett mindössze harmincöt-harminchétezren veszik igénybe naponta az MVK Zrt. autóbusz és villamosjáratait a veszélyhelyzet kihirdetése és a kijárási korlátozás bevezetése óta. Ez azt jelenti, hogy az utasok száma a mérések alapján korábbi időszakhoz képest nyolcvanöt százalékkal esett vissza – közölte a szolgáltató.

- Általánosan elmondható, hogy a reggeli és délutáni legforgalmasabb időszakok is máskor jelentkeznek, jelenleg a  6  - 14 - 18 - 22 órai műszakváltatások időszakában utaznak a legtöbben. A villamos járatok kihasználtsága mindössze 30 - 40 százalékos értéket mutat a legforgalmasabb időszakokban is, a cég. rásegítő járatokat is indít szükség esetén. A műszakváltások időszaka után az utasforgalom is jelentősen visszaesik, jellemzően 10 - 20 százalék között mérhető a kihasználtság – írják.

Hangsúlyozták azt is, csütörtökön azt tapasztalták, hogy a bevásárló forgalom erősebb a hét korábbi napjainál, néhány esetben a délelőtt folyamán a villamosok terheltsége megnőtt. Erre reagálva két többlet villamost vezényeltek a villamosvonalakra, ezek befogadóképessége egyenként 265 fő.

-Az autóbuszok közlekedése során azokon a vonalakon amelyek a nagyfoglalkoztatók, gyárak, üzemek felé közlekednek, a rásegítések folyamatosan működnek, az előzetesen  meghirdetett időpontokban duplán indított autóbuszok közlekednek. A terheltség egyenletesen oszlik meg a járműveken, az átlagos igénybevétel 20 - 35 fő közötti utas számot jelent járművenként. A hét folyamán több esetben kapott az MVK jelzést utasoktól, illetve a Miskolc város területén működő üzemektől arra vonatkozóan, hogy hol szükséges további autóbuszok forgalomba állítása a magasabb utasszámok, vagy az eljutási nehézségek miatt – sorolták.

Mindezekre azonnal reagálva többlet autóbuszok közlekednek az 1-es vonalon a Diósgyőri Papírgyár kérésére, rásegítést kapott a 7-es, 20-as, 35-ös, és a 14-es vonal, valamint április 14-től a Hűtőháztól is indul többlet 8-as autóbusz.

-A helyszíni felmérések alkalmával az látható, hogy egyelőre nagyon kevesen utaznak egészségügyi maszkban, vagy védőkesztyűvel, melyeknek használata jelen helyzetben indokolt lenne – tette hozzá az MVK Zrt.

Ez is érdekelhet

Ezeken a részein ügyeljünk a városnak nagyon, ha közlekedünk
Miskolc
A félsávos lezárások és terelések jórészt a kátyúzásnak tudhatók be szerda reggel is.
Ideiglenesen áthelyezik a hejőcsabai gyógyszertár megállóhelyét
Miskolc
Április 28-án, kedden útfelújítási munkálatok miatt a Hejőcsabai gyógyszertár megállóhely ideiglenesen áthelyezésre került mintegy 100 méterrel a belváros irányába (a bababolt elé).
Változik a Bagolyvár váróterem nyitvatartása Felső-Majláthon
Miskolc
Április 27-től, hétfőtől a Felső-Majláth végállomáson található Bagolyvár váróterem rövidebb nyitvatartással üzemel.
„Élem az életem” – 90 éves Irénke néni története
Miskolc
Családi körben, finom ebéddel ünnepelte kilencvenedik születésnapját Molnár Béla Jánosné, Irénke néni. Számára a legfontosabb a család és a szeretet.