Ugrás a tartalomra

További több mint háromezer védőmaszkkal segítik a miskolci háziorvosokat

Létrehozva
Így már ötezernél is több maszkot biztosított számukra a miskolci önkormányzat.

A korábban az önkormányzati képviselők segítségével a miskolci házi- és gyermekorvosoknak kiosztott 2000 maszk után most újabb 3125 védőmaszkkal és a vírus elleni védekezésben felhasználható fertőtlenítőszerekkel segíti Miskolc önkormányzata a Miskolcon dolgozó háziorvosok munkáját - közölte csütörtök reggel a polgármesteri hivatal sajtóosztálya.

A 1250 darab KN95-ös maszkot – amely a baktériumok és a vírusok ellen is megbízhatóbb védelmet nyújt -, illetve az 1875 sebészi maszkot most is a miskolci házi- és gyermekorvosok kapják.

- Miskolc város vezetése őszinte tisztelettel és szívből jövő hálával tekint mindazokra, akik saját egészségüket kockára téve, ezekben a nehéz időkben is a közösségért, Miskolcért dolgoznak a vírus elleni védekezés első vonalaiban. Éppen ezért igyekszik segíteni a fertőzésveszélynek fokozottan kitett orvosokat és asszisztenseiket a védőmaszkokkal és fertőtlenítőszerekkel, bízva abban, hogy ezáltal segíthet egészségük megőrzésében. Hiszünk abban, hogy vigyáznunk kell azokra, akik vigyáznak ránk! - írják.

A hivatal ismét felhívta a figyelmet arra, hogy ha valaki bármilyen okból nem maradhat otthon a veszélyhelyzet idején, viseljen maszkot és gumikesztyűt, mint írják, ez mindannyiunk érdeke. "Ugyanakkor fontos újra és újra hangsúlyozni, hogy ezek a védőeszközök magától a vírustól nem védenek meg, abban segíthetnek, hogy ha tudtunkon kívül megfertőződtünk, másokat ne fertőzzünk meg. Az egyetlen valóban hatásos módszer a vírus terjedésének lassítására továbbra is az, ha mindenki, aki teheti, otthon marad!" - zárul a közlemény.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.