Ugrás a tartalomra

Ellenőrzés és kötelező maszkviselés a miskolci piacokon a biztonságos vásárlásért

Létrehozva
Az önkormányzathoz több jelzés, lakossági igény is érkezett a Vasgyári és a Búza téri piaccal kapcsolatban, ezeknek eleget téve a városvezetés intézkedett.

Miskolc város vezetése továbbra is a miskolciak biztonságát, egészségének megőrzését tartja a legfontosabb feladatnak a kialakult járványhelyzetben. Felvette a kapcsolatot a város legnagyobb élelmiszerpiacának, a Búza térinek az üzemeltetőjével, megállapodva a céggel, hogy együttműködnek annak érdekében, hogy a jövőben is garantálni lehessen a vásárlók biztonságát – olvasható a városháza szerda délutáni közleményében.

Mint írják, ennek megfelelően a Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársai péntektől folyamatosan ellenőrzik életkor és időkorlát szerint a piac melletti nagy parkolóban az autósokat, illetve a pecsenyés-sor vendégeit, leginkább a hétvégéken, de szükség esetén hétköznapokon is, és folyamatos lesz az ellenőrzés az önkormányzat által üzemeltetett termelői piacon, valamint a Vasgyári piac területén is.

– Miskolc önkormányzata továbbra is kiemelt figyelmet fordít az idősek, a legveszélyeztetettebb korcsoport egészségének megóvására, ezért a városvezetés közbenjárásra a 9-12 óra közötti időszakban kötelező lesz a szájmaszkok használata a Búza téren az eladóknak és a piac személyzetének. Ugyanebben az idősávban pedig az önkormányzat segítségének köszönhetően ingyen maszkot kapnak a piacon vásárló 65 év feletti miskolciak, akiket információkkal is ellátnak a maszkok helyes használatáról – tájékoztatnak.

A piacon egyébként a kihelyezett automata kézfertőtlenítő gépeket továbbra is mindenki díjmentesen veheti igénybe, folyamatos a takarítás és a fertőtlenítés a csarnok és az udvar teljes felületén, annak érdekében pedig, hogy azok is be tudjanak vásárolni, akik 15 óráig dolgoznak, a Búza téri piac nyitva tartását egy órával meghosszabbították.

Ez is érdekelhet

Aszfaltot kapott a Szirom utca
Aszfaltot kapott a Szirom utca
Miskolc
A Szirom utca kapott szilárd aszfaltburkolatot.
Vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére
MiskolcGazdaságKörnyezet
A múlt héten a MiRend-Sec munkatársai bejelentést kaptak arról, hogy a DAM területén környezetszennyezés történhetett. Ismeretlen eredetű, ismeretlen összetételű, vélhetően veszélyes hulladékot szállítottak a DAM területére. A hatóságok már vizsgálják az ügyet - adta hírül közösségi oldalán Tóth-Szántai József, Miskolc polgármestere.
Kocsonyafesztivál, szombat I.
Kocsonyafesztivál: az önjelölt szervezők visszaléptek, Miskolc viszont nem
MiskolcKultúraSzabadidő
Úgy tűnik, a Kocsonyafesztivál körüli vita lassan éppolyan visszatérő miskolci hagyománnyá válik, mint maga a rendezvény. Időről időre fellángolnak az indulatok a közösségi médiában, érkeznek a bejelentések, majd a cáfolatok, végül pedig mindenki ugyanazt kérdezi: akkor most lesz Kocsonyafesztivál, vagy nem? A legújabb fordulatok után Tóth-Szántai József polgármester egyértelmű üzenetet fogalmazott meg: Miskolc szeretne fesztivált, de kész helyzet elé nem lehet állítani a várost.
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén. Fotó: Juhász Ákos
Új térfigyelő kamerák növelik a biztonságot a Jókai aluljáróban és környékén
Miskolc
Az októberi közgyűlés döntése alapján Miskolcon 14 új helyszínen lesznek térfigyelő kamerák. Ezek közül szerdán a Jókai aluljáróban került fel kettő.